Gazdaság

Rába-menetelés

Az ingatlan portfólió egyre hatékonyabb hasznosítása és a társaság felvásárlási célponttá válásának növekvő valószínűsége felfelé nyomja a Rába árfolyamát.

Több mint 50 százalékkal értékelődött fel az év eleje óta a Rába-részvény, amit a piaci szereplők alapvetően a társaságnál a tavalyi év folyamán végbement fundamentális fordulatnak, valamint a telephely racionalizálás során feleslegessé vált ingatlanok beinduló hasznosításának tulajdonítanak. A Rába Járműipari Holding Nyrt. ingatlanjainak egy részvényre jutó értéke elemzői becslések alapján 750 forint körüli, azonban a szaporodó szerződéseknek köszönhetően mindinkább úgy tűnik, tisztán profit alapon sem túlárazottak a papírok. A Rába menedzsmentje tavaly bevallottan nem az árbevétel növelésére, hanem a reorganizációra, a termelés racionalizálására koncentrált, ennek ellenére számos új szerződést kötöttek, amelyek hozzájárultak az árfolyam emelkedéséhez. A legfrissebb bejelentés szerint a társaság kibővítette a múlt év során az amerikai Marmon Herringtonnal kötött export-keretszerződését, s az így már önmagában évi 45 millió dolláros megrendelést képvisel, míg a teljes 2006-os Amerikába irányuló exportja 61,4 millió dollárt tett ki.

Mindeközben újabb 5 százalék feletti szereplő, egy észt befektetési alap jelent meg a tulajdonosi körben, ami egyértelműen jelzi, hogy a társaságra már igen komoly intézményi befektetők is felfigyeltek. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a Rába tulajdonosi struktúrája igencsak szétaprózott, a közgyűlések rendszerint csak 30-40 százalékos részvétel mellett zajlanak, ami növeli annak lehetőségét, hogy a cég felvásárlási célponttá váljon.

A Rábánál zajló részvényopciós program keretében a menedzsment 2009-re a 2 ezer forintos árfolyamcélt tűzött ki maga elé, s azt az árfolyamnak az idén bemutatott száguldása alapján a befektetők döntő többsége tarthatónak ítéli. Kételkedni az eddigi tapasztalatok alapján nincs is ok, hiszen a Pintér István vezérigazgató által irányított csapat eddig rendre teljesítette a maga elé kitűzött célokat. Amennyiben bízunk a 2 ezer forintos árfolyamcélban, úgy a Rába-részvényt még most is érdemes vásárolni, hiszen 1550 forintos piaci ár mellett az még mindig 30 százalékos felértékelődési potenciált tartogat az elkövetkezendő másfél évre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik