Hazánkban az üzleti szféra 2005-ben 1,6 milliárd eurónyi állami támogatást kapott, ami a GDP 1,83 százaléka. A számot ráadásul a vasúti közlekedésre fordított támogatások nélkül számolták ki a brüsszeli korifeusok. Ennél magasabb aránnyal csak Máltának kell szégyenkeznie (3,16 százalék), térségünk országaiban azonban mindenütt 1 százalék alatt marad ez a mutató.
Ráadásul Magyarországon még emelkedik is a szubvenciók aránya: 2004-ben még csak 1,3 százalékos volt a magyar adat, 2000-ben pedig 1,2 százalék. A számok abszolút értékben még nagyobb emelkedést tükröznek: 2000-ben még csak 753,4 millió eurónyi támogatást adott a magyar állam a versenyszférának, tavaly már ennek bő kétszeresét.
Németország vezet
Az EU egészében minimális mértékben ugyan, de csökkent a szubvenciók összege: a tavalyelőtti 64,8 milliárd euróról 63,7 milliárdra. Neelie Kroes versenyügyi biztos megállapította, hogy lényegesen javult a szubvenciók szerkezete. Ma már a tagállamok zöme a szubvenciók több mint 90 százalékát különféle horizontális célok (például a kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása vagy a környezetvédelem segítése) mentén osztja szét, ez a tapasztalatok szerint jobban hasznosul, és kevésbé versenytorzító hatású, mint az egyes cégeknek közvetlenül, „személyre szabottan” adott támogatások.
A legtöbb segélyt tavaly Németország folyósította, 20 milliárd eurót (a teljes uniós összeg csaknem egyharmadát). Kevésbé bőkezű volt a francia állam 10 milliárd eurónyi támogatással, míg a brit kormány továbbra is a legkevésbé avatkozik be ilyen eszközökkel a versenybe a nagy tagállamok között: London mindössze 5 milliárd eurónyi szubvenciót fizetett az adófizetők pénzéből a versenyszférának.
Pénzpocsékolás
A legtöbb problémát az időről időre a csőd szélére kerülő nagyvállalatok ismételt megsegítése jelenti. A bizottság már 2004-ben már kilátásba helyezte, hogy ezentúl nem tűri el, ha egy egyszer már szerkezetátalakítási segítségben részesített nagyvállalatnak tíz éven belül ismét a hóna alá nyúlnak, mert az adófizetők pénzének ilyen pocsékolását semmiféle munkahely-megtartási vagy hasonló szociális szólammal nem lehet indokolni: elvégre aligha tekinthető hosszú távon is fenntartható munkahelynek az, amelyet néhány évente újra és újra pénzügyi injekciókkal kell megmenteni.
