Gazdaság

Fidesz: újabb hiteleket kell felvenni

A Fidesz szerint az idei költségvetéshez benyújtott módosítás azt jelenti, hogy tovább emelkedik az államháztartás hiánya, és újabb hiteleket kell felvenni - mondta Tállai András azt követően, hogy a kormány benyújtotta a parlamentnek a 2006-os költségvetés módosítására vonatkozó törvényjavaslatot.

“A módosítással jelentősen növekszik a költségvetési hiány, több mint tíz százalék lesz ennek mértéke. Ez nem jelent mást, mint hogy újabb hiteleket kell felvenni. Az államadósság növelésére kér az országgyűléstől felhatalmazást a kormány” – mondta az ellenzéki politikus, aki szerint páratlan, hogy az év utolsó hónapjaiban a következő évi költségvetést és az adott évi költségvetés módosítását egyszerre tárgyalja a parlament.

Veresnek mennie kell


A Fidesz szakpolitikusa szerint a kormány e lépésével elismerte, hogy “kártyavárként összeomlott az idei évi költségvetés”. Mint mondta: igazak voltak az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, az elemzők, valamint a parlamentben az ellenzéki frakciók által megfogalmazott kritikák, amelyek szerint tudható volt, hogy a 2006-os költségvetés “bevételi és kiadási számai valótlanok, hazugságokra épülnek”.


Tállai András úgy vélte: amikor a Gyurcsány-kormány benyújtotta az idei évi költségvetést, tudta, hogy a választási kampány ígéreteinek nincs meg a fedezete. A költségvetés módosítására vonatkozó törvényjavaslatban a kabinet – egyebek mellett – meg kívánja változtatni a központi költségvetés hiányára, illetve a tb-alapok hiányára vonatkozó tételeket.


A módosítás


A törvényjavaslat alapján az ez évi központi büdzsé kiadási főösszegét 7 844,852 milliárd forintban, míg bevételi főösszegét 5.923,540 milliárd forintban kívánják meghatározni, így az ez évi központi költségvetés hiánya 1.921,312 milliárd forintra változik. A törvényjavaslat alapján a nyugdíjbiztosítási alap ez évi hiánya továbbra is nulla forint lesz, az egészségbiztosítási alap deficitje viszont 158,208 milliárd forintot tesz ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik