Gazdaság

250 milliárd az észak-magyarországi régiónak

A program térséget érintő partnerségi találkozóján a miniszter kijelentette: az unió egyik alapelve, hogy a térségi szintű fejlesztések tervezése és a források elosztása ott történjen, ahol a legtöbb információ áll rendelkezésre, tehát regionális szinten. Elmondta a 2007 és 2013 közötti II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében az ország rendelkezésére álló 8 ezer milliárd forintból 1550 milliárd forint felhasználásáról közvetlenül a régiók gondoskodnak.

Szabó György, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke arról szólt, hogy ebből a pénzből a regionális operatív program keretében 250 milliárd forint erejéig pályázhatnak a három megye vállalkozásai, önkormányzatai, intézményei.

Ezen kívül több százmilliárd forint további forráshoz is hozzájuthat a régió az ágazati operatív programokból, közlekedésfejlesztésre, a humán infrastruktúra vagy az agrárium fejlesztésére – tette hozzá, megjegyezve: a régió bízik abban, hogy legalább ezermilliárd forinthoz jut összességében.

Lamperth Mónika megemlítette: a ROP tervei főleg a foglalkoztatottság növelését, az elmaradott térségek felzárkóztatását és a versenyképesség növelését szolgálják. Közölte: az észak-magyarországi régió számára a legfontosabb a térség gazdaságfejlesztése, valamint a turisztikai fejlesztések. Kiemelt cél a települések rehabilitációja, az egészségügyi alapellátás, a szociális és oktatási intézmények színvonalának emelése.

A fejlesztési tanács elnöke arról szólt, hogy az unió 256 régiója közül az észak-magyarországi a 249-ik helyen áll, van és lesz mit tenni az elkövetkező években a felzárkóztatás érdekében.

A programok, a tervek, az elképzelések jók, a fejlesztési tanács november 17-én dönt mindezekről, majd az elfogadott programot elküldi a kormánynak. Brüsszel a végleges dokumentumot decemberben hagyja jóvá – tette hozzá Szabó György.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik