Gazdaság

Százmillióra büntették az OTP-t

A GVH keddi tárgyalásán 100 millió forintra büntette az OTP-t, mert megtévesztő módon, kamatmentesnek hirdette egyik hitelkártyáját.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa megállapította, hogy az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. 2003. októberétől egyes piaci tájékoztatásaiban a fogyasztók megtévesztésére alkalmasan közölte, hogy hitelkártya termékeit a fogyasztó „akár 45 napig kamatmentesen használhatja”.

Az OTP Bank egyes hitelkártyáira vonatkozó kamattájékoztatása azért minősült jogellenesnek, mert nem tájékoztatta a fogyasztókat arról a lényeges körülményről, hogy a hitelkártyához kapcsolódó kamatmentesség csak bizonyos feltételek teljesülése esetén valósulhat meg. Az OTP Bank jogsértő magatartásáért 100 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.

Az OTP megtámadja a határozatot

„Indokolatlannak tartjuk a hivatal döntését és alaptalannak a bírság összegét, ezért azt az OTP Bank megtámadja a Fővárosi Bíróságon, azt követően, hogy megérkezik írásban a GVH határozata – tudatta közleményében Korba Szabolcs, az OTP Bank Nyrt. vezető jogtanácsosa.

Mint írja, az OTP Bank 2003-ban indította hitelkártya szolgáltatását, amikor már más bankok is kínálták a szolgáltatásokat szinte ugyanazokkal az üzleti feltételekkel és ügyféltájékoztatás mellett, s az azóta piacra lépett hitelintézetek gyakorlata is ezzel megegyező. Józan ésszel és az erre vonatkozó ügyféltájékoztatás, szerződés alapján senki sem gondolhatja komolyan a feltétel nélküli kamatmentes hitelnyújtást. A GVH értelmezésének életszerűtlenségét igazolja az is, hogy a hitelkártya bevezetése óta eltelt időben ilyen értelmezés miatt senki sem fordult panasszal az OTP Bankhoz.

Megtévesztésről a jogtanácsos szerint nem lehet szó, mert bár 2003-ban, a hitelkártya kibocsátásakor rövid ideig valóban volt egy reklám, ami téves információt tartalmazott, ám ezt még akkor a pénzintézet beszüntette. Azonban ezen rövid időtartam alatt is minden más ügyféltájékoztató anyag és a szerződések pontosan tájékoztatták a fogyasztókat.

Ennek ellenére a GVH szóbeli indoklásában úgy értékelte, mintha még mindig változatlan formában lenne jelen a három évvel korábbi reklám.

Az is kifogás tárgya, hogy a GVH úgy állapította meg a 100 millió forintos bírságot, hogy semmilyen viszonyítási alapja nem volt, nem ismerte sem az OTP hitelkártyával kapcsolatos reklámköltségeit, sem az abból származó hasznot – zárul a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik