Gazdaság

Webvállalkozó: tendergyűjtemény vállalkozóknak

„Én vetettem fel először, hogy Magyaroszágon is meghonosítsuk ezt az üzleti vállalkozást, melynek megvalósításához Kiss Norbert fejlesztő és Michalik Tamás rendszer-informatikus személyében kiváló partnerekre találtam” – mondja a FigyelőNet kérdésére Horváth Tamás. Az ötlet alapját egy német portál adta, amely kifejezetten építőiparra specializálódott, és építőipari szolgáltatások aukciójának ad otthont. A német oldalon a 2005-ös indulás után egy évvel átlagosan egyidejűleg 6-8 ezer aktív aukció található.

Vállalkozói tenderek

A portál a különböző szolgáltatások kivitelezésének versenyeztetésére jött létre, amivel az árak csökkenése érhető el. A megrendelők pályázatot hirdetnek, majd erre a kivitelezők leadhatják árajánlatukat. Ez valójában a kereslet-kínálat összepárosítása. Ezt követően, mivel az ajánlattevők látják egymás árait, fordított licit alakulhat ki.

A regisztrációt követően a felhasználó kiválasztja a kategóriát, amiben ténykedni szeretne. Így arra lesz lehetősége, hogy amint érkezik egy kiírás az általa is megjelölt kategóriába, kap egy e-mail értesítőt és pályázhat a munkára. Nem csupán az építőiparban gondolkodnak, bár az is jó célpiac, de minden olyan szolgáltatói terület érdekes lehet, ahol az árverseny érvényesíthető.

„Sok munkát és időt fordítottunk az oldalra, de ebben az évben inkább az ismertté tétel a cél” – közölte Michalik. – „Fontos, hogy minél több helyen, minél többen megismerjék és használják a portált. Ehhez online hirdetéseket fogunk használni a szaknévsorhoz hasonló website-okon, illetve társoldali kapcsolatokat szeretnénk majd kialakítani” – fűzte hozzá Horváth. Egy éven belül a német oldal látogatottsági adatának 5-10 százalékát tervezzük elérni, mondta el a rendszer-informatikus.

A középvállalkozói réteg a célcsoport

A portál a fizetőképes és vállalkozó kedvű középréteget célozza meg. A felhasználó kiír az oldalon egy tendert például lakásfelújítására, és a beérkezett ajánlatok közül kiválasztja a számára legmegfelelőbbet. Majd ezzel a vállalkozóval veszi fel a kapcsolatot és készítteti el a munkát, közölte Michalik. Célcsoportunk a kis- és középvállalkozók, akik az egészen kicsitől a több tíz milliós nagyságrendű munkákat is el tudják végezni, közölte az ötletgazda.

A portál augusztus 31.-én indult, tehát még nem lehet kialakult látogatóközönsége, de már számos megkeresésük volt a média részéről is. A céluk az, hogy a felhasználók hosszú távon is lássanak fantáziát az oldalban, vissza-vissza térő látogatókat szeretnének generálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik