A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács (KMRFT) keddi rendkívüli ülésén az Új Magyarország Fejlesztési Tervet vitatta meg a társadalmi egyeztetés keretében.
Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos rámutatott: a többi régióhoz képest a közép-magyarországi különös helyzetben van, hiszen Budapest fejlettsége közelíti az EU-s átlagot, ugyanakkor a főváros környezetében, Pest megyében jelen vannak az elmaradott, hátrányos helyzetű kistérségek is. Bajnai Gordon a közép-magyarországi régió helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy a többi régióval szemben itt növekszik a lélekszám, ezért szükség van óvodákra, iskolákra, bölcsődékre és újra kell gondolni az egészségügyi rendszert.
Szabó Imre, a KMRFT elnöke kiemelte, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a régió képes hatékonyan felhasználni a fejlesztési forrásokat.
A sajtótájékoztatón Lamperth Mónika fontosnak nevezte, hogy a fejlődőképes térségek kapjanak ösztönzést, további támogatást, és megvalósuljon az országban a harmonikus fejlődés. A miniszter szerint a kistérségek fejlődése kulcskérdés, a területfejlesztési intézményrendszer átalakításakor a kistérségek tervező funkcióját erősíteni kívánják. Kérdésre válaszolva elmondta: a kistérségi területfejlesztési tanácsoknak szerepet szánnak a tervezésben. Cél, hogy a szellemi infrastruktúra meglegyen a kistérségekben.
A KMRFT adatai szerint a 2007-2013. közötti években 465 milliárd forint strukturális alapokból származó forrás felhasználására lesz lehetőség megfelelően kidolgozott projektek és pályázatok esetén. Ehhez további, legalább 600 milliárd forint, kohéziós alapból származó forrás jöhet.