Gazdaság

Hátat fordítanak a vevők a kisboltoknak

Amíg a 0–50 négyzetméter közötti üzletekből még 16 276-ot regisztrált az ACNielsen 2003 végén, addig rá egy évre már csak 15 310-et, tavaly pedig 14 415-öt. A legkisebb boltok ott számíthatnak a legtöbb vevőre és a legnagyobb forgalomra, ahol viszonylag kevés a hiper- és szupermarket, valamint a diszkont. Ebből a szempontból a lakosság ellátásában a legnagyobb szerepet az ország északkeleti régiójában játsszák.

Északkeleten (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár megyében) él 2,4 millió ember, a magyar lakosság 24 százaléka. Viszont a régióra az összes hazai hipermarketből csak 14, szupermarketből és diszkontból egyaránt 19-19 százalék jut. Kimagaslik azonban a 0–50 négyzetméteres boltok 29 százalékos részaránya az említett öt megyében.

A cég statisztikája szerint két év alatt megszűnt 1800 kis élelmiszerbolt az országban. A régiók közül a legnagyobb arányú visszaesést délnyugaton regisztrálta az ACNielsen, ahol a legkisebb üzletek 20 százaléka, szám szerint 509 tűnt el a piacról 2003 és 2005 vége között.

Szintén az átlagot meghaladó mértékben szorulnak vissza a legkisebb üzletek délkeleten. A négy dél-alföldi megyében a 0–50 négyzetméteres üzletek 15 százaléka zárt be végleg az utóbbi két év során, azaz 377 egység.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik