Gazdaság

Már a BAA 87,5 százaléka a Ferrovial tulajdonában van

A Budapest Airportot tulajdonló BAA brit repülőtér-üzemeltető óriásvállalat felvásárlása során a spanyol Ferrovial-csoport vezette konzorcium, az ADI, közlésük szerint, a BAA részvényeinek mintegy 87,5 százalékát szerezte meg a kedd reggeli állapot szerint – írja az MTI a Dow Jonesra hívatkozva.

A Dow Jones szerint megközelítően 950 millió BAA-részvény kerülhetett át a Ferrovial-konzorciumhoz, amelynek 10,3 milliárd font értékű felvásárlási ajánlatát a múlt hónapban fogadta el a brit vállalat.


A múlt hét végén brit versenyfelügyeleti vizsgálat kezdődött a BAA-nál, ehhez kapcsolódik a Ferrovial bejelentése, miszerint megoldható számára egyes üzletrészek leválasztása a most megszerzett brit csoportból, de a spanyol vállalat egyelőre nem részletezte, milyen BAA-részek leválását kész megoldani. Viszont közölte, hogy a BAA-t megvásárló konzorciumban lévő részesedésének csökkentését fontolgatja, de ez ügyben még semmiféle lehetséges partnerrel nem folytatott tárgyalásokat.
A Ferrovial átvételi konzorciuma (ADI) által korábban közzétett részletes üzleti tervben az áll: az átvételre alakult konzorcium egyben akarja tartani a BAA nagy-britanniai repülőtér-portfólióját.


Ugyanakkor „alapos felülvizsgálat alá akarja venni” a Nagy-Britannián kívüli repülőtereket, amint a tranzakció zárásával hozzáfér ezek részletes adataihoz, hogy eldöntsék megtartsák-e vagy eladják ezeket az érdekeltségeket. A BAA Plc. részvényeinek felvásárlása csak több áttételen keresztül, és közvetetten érintheti a Budapest Airport tulajdonlását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik