Gazdaság

Próbaperek indulnak a vállalkozások érdekében

A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége (VOSZ) a múlt év végén hozta létre jogi bizottságát. A bizottság szerdán Budapesten szervezte első konferenciáját, amelynek témái a csőd-, a cég- és a társasági törvény új szabályai voltak. A konferencia szünetében rendezett sajtótájékoztatón Parragi Edina, a jogi bizottság elnöke elmondta, hogy a jogalkotási törvény által a VOSZ-nak mint érdekképviseleti szervnek juttatott egyeztetési lehetőséggel a bizottság fog élni a jövőben, sőt a kereskedelmi törvényt már ők véleményezték.

A jogi bizottság készül arra is, hogy tagjai nevében próbapereket indítson, amikor olyan ügyről van szó, amely sok vállalkozást érint. A bizottság figyeli és közzéteszi az uniós pályázatokat. Emellett országos és regionális konferenciákat is rendez. A szerdai konferencián egyebek mellett szóba került az, hogy a cégalapítások felgyorsulnak az elektronikus eljárás meghonosításával, és megszűnik az ügyvédkényszer is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik