Gazdaság

Kovács: a kkv-k az európai gazdaság motorjai

admin
admin

2006. 06. 23. 17:14

Hozzátette: az Európai Unióban a túlszabályozás a kkv-kat érzékenyen érinti, ezért feltett szándék a bürokráciából adódó terhek mérséklése. Ennek érdekében az Európai Unió már 60 közösségi jogszabálytervezetet visszavont, 1400 meglévőt pedig felülvizsgál – közölte Kovács László. Az EU-biztos úgy vélekedett, hogy ésszerű, működést könnyítő és nem korlátozó szabályokat kell elfogadni, és az adószabályoknak is a piacra jutást kell segíteniük.

Az EU-biztos szólt arról, hogy a közösség adó- és vámpolitikájával arra törekszik, hogy az egységes belső piac működése zavartalan legyen. Utalt arra, hogy a vállalkozások számára kedvező lenne a társasági nyereségadó-alap kiszámításának egységesítése. Előnyös lenne a több országban működő vállalkozásoknak az is, ha egy országban tehetnének eleget az áfa-elszámolási kötelezettségüknek. Az elektronikus vámadminisztráció bevezetésével is a vállalkozások működési feltételein javítana.

Elhangzott: az Európai Unióban azt szeretnék elérni, hogy 2007-re a tagországokban olyan egyablakos ügyintézés legyen, ahol egy hét alatt bármely tagállamban könnyen el lehet intézni a cégalapítást.

Az Eurostat adatai szerint az Európai Unióban 23 millió kis- és középvállalkozás működik, ahol 75 millió munkahely található. A 23 millió kis- és középvállalkozás az európai vállalkozások 99 százalékát adja.

A fórumon Kovács István Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) elnökhelyettese szólt arról, hogy a készülő 2007-2013. évi II. Nemzeti Fejlesztési Terv is lehetőséget teremt a kis- és középvállalkozások támogatására. Az NFH elnökhelyettese szólt arról, hogy a lisszaboni folyamatban kiemelt helyen szerepel a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás bővítése.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.