Von Trier nem akarta, talán nem tudta elkészíteni a trilógiaként elképzelt konstrukció harmadik darabját, így megírta, de a rendezést átengedte a populáris narrációban kiváló, a tiszta megoldásokban hibátlan Thomas Winterbergnek.
Jelen beszámolónk tárgyában, a Kedves Wendyben a mutáló Jamie Bell tragikus hős, tartós szűz, és mindörökké fiatal marad. Az általa megformált Dick egy olyan kelet-amerikai kisvárosba született bele, amelyben már az ökölvívásnak sincs alternatívája. A létezően szürreális Estherslope főterének egyik kijárata Sehová, a másik pedig generációk óta a szerény megélhetést biztosító bányába vezet, és mert ez egy tökéletes kör, a komor, bedarált munkások minden reggel ugyanoda mennek és este ugyanoda térnek vissza: a semmibe. Emberemlékezet óta olyan gyerekek születtek ide, akik gyűlölik egymást; ha valami mégis összetartja őket, akkor az, hogy nem akarják a bányászlét teljes sötétségét.
Néhány szerencsés véletlen folytán pár egymást kiválasztó lúzer megszervezi, berendezi és üzemelteti saját titkos szerepjáték-táborát, amelyben szenvedélyüknek, a lőfegyver-fétisnek hódolnak. Wendy is egy fegyver, csinos, szépen megmunkált tárgy, amely úgy viselkedik, mint egy nő: kelleti magát, mielőtt élvezetet okozna. Színházban és moziban minden közszemlére tett fegyver elsül, mert ez a dolga. Ebben a filmben a pisztolyok egy része illetéktelenek kezében – a fegyverviselési engedéllyel rendelkezőknél – van, de azok is használják, akik soha nem akarták emberre fogni. A végső összecsapásra délidőben, a westernek tragikus koreográfiája szerint, a reményre jogosító kompromisszumok nélkül kerül sor. A Kedves Wendy tizenéves hőseit úgy avatják boldoggá, mint Butch Cassidyt és a Sundance kölyköt.
Winterberg tetszetősen érvel a törvénytelenségre kárhoztatottak erkölcsi fölénye mellett, és heroikus pillanatokkal kedveskedik a megmaradó illúziókba kapaszkodóknak.
Kedves Wendy. Dán, 105 perc • Rendező: Thomas Winterberg • Főszereplők: Jamie Bell, Bill Pullman, Michael Angarano
