A pécsi színidirektor ugyanis Horesnyi Balázs díszlettervező segítségével tükrös falú akváriumba zárta a színészeket. A kétségtelenül formabontó megoldás hátulütője, hogy a két oldalt ülő közönség csak tippelhet, hogy – hacsak nem ismeri fel – a hangszóróból éppen melyik színész hangját hallja.
Reginald Rose klasszikusát egyébként klasszikus rendezésben játsszák a Duna-parton. A feszült hangulatú teremben az esküdtek egy gyilkossági ügy gyanúsítottjának sorsáról határoznak; döntésük csak akkor érvényes, ha egyhangú. Az egyedüli kételkedő 8. esküdt szerepében Kulka János csendes bölcsességgel ébreszti fel társaiban a bizonytalanságot, akik lassan átlépik felületességük, előítéleteik, gyarlóságuk, sőt gyűlöletük által emelt korlátaikat. Egymás után fogják fel felelősségüknek súlyát: ha tévednek, szinte maguk válnak egy ártatlan ember gyilkosává.
A pszichológiai dráma tizenkét nagyjából hasonló jelentőségű szereplehetőséget kínál tizenkét férfiszínésznek. Garas Dezső, Sinkó László, Spindler Béla, Csankó Zoltán és Kaszás Attila nagyon jól élnek a lehetőséggel. Sinkó, a saját személyes tragédiája által elfogulttá lett 3. esküdt karakterét egyszerre tölti meg féktelen tébollyal és mély lelki nyomorral, miközben a nézői együttérzés kivívására is képes. Szarvas József harsánysága kicsit sok. Trokán Péter, Hevér Gábor, Bródy Norbert és Schmied Zoltán korrekt munkájukkal is a szélre szorulnak jelentősebb színpadi jelenléttel bíró kollégáik mellett, míg Stohl András valahogy nem találja helyét az előadásban.
Összességében egyenletes színvonalú, értékes előadás született, több fontos alakítással, társulatépítő színészi kölcsönhatásokkal. Megtekintése ajánlott.
Reginald Rose: Tizenkét dühös ember • Nemzeti Színház, Budapest • Rendező: Balikó Tamás • Következő előadások: május 11., 12., 16.
