Gazdaság

Késnek a kedvezményes vállalkozói PC-k

Olyan konstrukció kidolgozását határozták el, amellyel tízezer kis cég korszerűsítheti vállalkozását. Azóta is folynak az egyeztetések, kiderült ugyanis, hogy a szakmai feltételek megteremtésén túl új jogszabályt is kell alkotni, mivel állami támogatásról is szó van.

Jelenleg a kormányhatározat tervezetének szövegezése folyik. Az állami támogatás ebben a konstrukcióban hitelgarancia-vállalás és kamattámogatás formájában jut el a kisvállalkozásokhoz. Pályáztatással dől majd el, hogy kik lesznek azok a szerencsések, akik hozzájuthatnak a gépekhez. Ugyancsak pályáztatással választja ki a beszállítókat a VOSZ.

A szóba jöhető konstrukciók közül közbeszerzési szakemberek, jogászok, költségvetési szakértők segítségével igyekeztek kiválasztani azt a megoldást, amely a célkitűzésnek leginkább megfelel, továbbá költséghatékony és életszerű. A VOSZ-nak a Széchenyi-kártya program során felhalmozott tapasztalatait a kisvállalkozói PC-programnál is igyekeznek felhasználni.
Vélhetően a gépeken előre telepített operációs rendszer és legalább egy alapvetőnek tekinthető irodai alkalmazáscsomag lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik