Gazdaság

Nyugatra bejáródtak, kelet felé nyitnak a kiscégek

Ma még tulajdonképpen a leghatékonyabb a fejlesztési tervekben részt vállaló országok együttműködése az infrastruktúra és a tudomány területén, mondta el Szaló Péter, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnöke a FigyelőNetnek. Érdekes módon a társadalom egyéb területén, egészségügy, oktatás és kultúra területén is léteznek már hasonló csereprogramok.


Főként Nyugatra koncentrálunk

A kis- és középvállalkozások tevékenysége főleg a nyugat-európai országokra koncentrálódik. Időközben kialakult egy másik kapcsolatrendszer is, főleg Románia és a szomszédos országok irányában, közölte Szaló. A nyelvi közösség nagyon sokat segített a területi integrálódásban, ugyanakkor ez egy nyilvánvalóan nagyon prosperáló terület. Az árkülönbözet és a várható felértékelődés miatt a tőkebefektetések értéke óriási mértékben megnövekedett, tehát Magyarország is tőkeexportőrré vált, melyek zömmel kis- és középvállalkozások, tette hozzá az elnök.

Sajnos az észak-déli relációk, például a lengyel kapcsolatok még gyengék, de azért már itt is hasonló kapcsolatrendszer kezd kialakulni. A kis- és középvállalatok domináns kapcsolatrendszere jellemzően kelet-nyugat irányú, de azért export-, importkapcsolatokban már kezdenek újraéledni az észak-dél irányú, illetve a környező országokkal ápolt viszonyok, fűzte hozzá Szaló.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik