Gazdaság

Megsemmisítették a csepeli romlott baromfihúst

Több mint hét tonna illegálisan tárolt, lejárt szavatosságú baromfihúst semmisítetett meg a Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) az MTI-vel hétfőn.

A hatóság koordinációjával megvalósult szombati ellenőrzés során egy kft. által bérelt és üzemeltetett XXI. kerületi egységben találták a 73 400 kilogramm illegálisan tárolt és forgalmazásra szánt egész és darabolt baromfit – áll a hatóság közleményében.

A XXI. kerületi Rendőrkapitányság és a Vám- és Pénzügyőrség Központi Járőrszolgálat Parancsnokság munkatársainak bevonásával történt ellenőrzés során megsemmisítették az árut. Az állomás lakossági bejelentés nyomán 2005. december 9-én rendkívüli ellenőrzést tartott a társaságnál, amely során megállapították, hogy a kft. engedély nélkül folytatott élelmiszer-tároló, -előállító és -forgalmazó tevékenységet.

A közlés szerint a kft. alkalmazottai elmondták, hogy a szlovák, cseh és lengyel származású áruféleségeket átcsomagolás után budapesti piacokon kívánták értékesíteni. Az illegálisan tárolt áruk minőség megőrzési ideje lejárt, a fagyasztott árukat nem megfelelő hőmérsékleten tárolták. Az ügyben tovább folyik a nyomozás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik