Gazdaság

Az evások járnak a legrosszabbul a minimálbér-emeléssel

Számos szakma megsínyli a magas minimálbért, a textilgyártás, a bőripar például biztosan a vesztesek közé kerül – írja a Világgazdaság a munkaadók véleményeire alapozva.

Az alkalmazottakat minimálbéren foglalkoztatók bérköltsége az első félévben közel kilenc százalékkal emelkedik az idei szinthez képest. A legrosszabbul az evakörbe tartozó felsőfokú végzettségűek járnak.

A lap számításai szerint az alkalmazottakat minimálbéren foglalkoztatóknál az emelés hatására a bérköltség az első fél évben közel kilenc százalékkal emelkedik az ideihez képest. A szakképzettek esetén a második félévben még nagyobb lehet a növekmény. Ha a kötelező bérminimumot kapja a kétéves munkatapasztalat nélküli dolgozó, akkor esetében 14 százalékkal kell több bérköltséggel számolnia a cégnek, a kétéves gyakorlatot szerzettek esetén pedig a mostanit mintegy 20 százalékkal haladja majd meg a kiadás. Ezen nem sokat változtat az sem, hogy novembertől megszűnik a most 1950 forintos tételes eho, önmagában ez két százalékponttal kisebb bérköltség-emelkedést jelent.

Az evás vállalkozók a fentieknél hajszálnyival nagyobb tehernövekedéssel kénytelenek szembenézni. Az evázó önmaga után a minimálbér járulékterheit fizeti meg, ez jelenleg 25 890, januártól kilenc százalékkal nagyobb, 28 200 forint lesz. A legrosszabbul a felsőfokú végzettségűek járnak: az az evakörbe tartozó szoftverfejlesztő, aki most a minimálbér alapján, 2006-ban pedig a diplomás bérminimum után utalja majd az államkasszába a járulékokat, annak 38 700 forintot, azaz a mostani közel dupláját kell majd lerónia.

Érdekes helyzet áll elő 2007-ben, ugyanis bár a minimálbér, illetve a bérminimumok emelkednek, az összes bérköltség szinte nem változik, sőt bizonyos esetekben még csökkenhet is. Ennek magyarázata, hogy 29-ről 26 százalékra mérséklődik a munkáltatói tb-járulék mértéke.

Az idei ötfordulós minimálbéralku pénteki, utolsó fordulójának eredményeként jövőre az ideihez képest 10 százalékkal, 62 500 forintra emelkedik a legkisebb kereset. Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) több mint 17 éves történetében most fordult elő először, hogy középtávra, méghozzá három évre állapodott meg a minimálbérről a munkaadói és a munkavállalói oldal, valamint a kormány. Így 2007-ben 65 500, 2008-ban 69 ezres minimumkeresettel kalkulálhat a versenyszféra. Bár nem akadályozták meg a megállapodást, az MGYOSZ mellett az Iposz és a MOSZ is sokallta a végeredményt.

A megállapodás aláírásán Gyurcsány Ferenc kijelentette: a középtávra szóló alku azért is rendkívüli, mert többelemű lesz, a vállalkozások pontosabban tervezhetnek, a gazdasági környezet pedig mindenki számára kiszámíthatóbb lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik