Gazdaság

Kóka szerint négy alapfeladatot kell megoldanunk

Magyarország versenyképességének javítása érdekében négy alapfeladatot kell teljesíteni – mondta Kóka János gazdasági miniszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) csütörtöki üzleti fórumán Budapesten.

Teljesíteni kell a konvergenciakritériumokat, csökkenteni kell az adókat, autópályákat kell építeni, továbbá reformot kell végrehajtani a szociális kiadások területén. A négy feladat teljesítése mintegy 1500-2000 milliárd forintba kerül a következő három évben – tette hozzá a gazdasági tárca vezetője. Kóka János szavai szerint ezen feladatok teljesítésével érhető el, hogy az állam kevesebbet költsön, de több szolgáltatást nyújtson.

A miniszter úgy látja, a négy kihívásra a megoldást a privatizáció, az uniótól származó források növekedése, az ország gazdasági növekedésének bővülése és a kisebb állam működtetése adja. Hozzátette: ha ezeket a feladatokat meg tudják oldani, az ország 2008-ra teljesíti a kritériumokat, és 2010-re bevezethető az euró.

Kóka János szavai szerint „el kell ismerni, hogy Európa 2005-re a legkevésbé (…) versenyképes kontinens lett a világon, ezért szükség van a változtatásra”. Hozzátette: olyan modellt kell használni, amelyet Nagy-Britannia, Írország, néhány skandináv állam és az Egyesült Államok alkalmaz, amely a versenyképességre koncentrál. Ezt a modellt alkalmazva gyorsabb gazdasági növekedést is el lehet érni, mint jelenleg – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik