Gazdaság

Kevesebb külföldi, több belföldi vendég a Balatonnál

A Balatonnál 4 százalékkal csökkent a külföldi, de 12 százalékkal nőtt a belföldi vendégek száma az idén az első nyolc hónapban, a tavalyi hasonló időszakhoz képest – hangzott el a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) ülésén szerdán, Csopakon.

Tóth Béla, a Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda igazgatója elmondta: a nyolc hónap alatt összesen 830 ezer vendéget fogadtak a tópart kereskedelmi szálláshelyein; 39,3 százalékuk külföldi, 60,7 százalékuk belföldi vendég volt. Az idén augusztus végéig öt százalékkal volt több vendég, mint 2004 hasonló időszakában.

Az igazgató hangsúlyozta: a nyolc hónap alatt a vendégek összesen 3 millió 512 ezer vendégéjszakát töltöttek el a balatoni szálláshelyeken; a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma az előző évihez képest nyolc százalékkal csökkent, míg a hazai turistáké 6,8 százalékkal nőtt.

Tóth Béla rámutatott arra is, hogy a Balaton fő külföldi vendégkörét kitevő német turisták száma idén 7,5 százalékkal csökkent a múlt évihez képest (augusztus végéig összesen 158 ezren érkeztek a tópartra), de 17 százalékkal csökkent az elmúlt években még nagyobb számban érkező dán turisták száma is.

Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója elmondta: az idei 5,1 milliárd forinttal szemben jövőre várhatóan csak 4,5 milliárd lesz a cég költségvetése. Megjegyezte: ezen belül a működési költségük – melyből a 20 külképviseletet és a budapesti központot „tartják el” – 1,3 milliárdot tesz ki.

A vezérigazgató közölte: a jövő évi marketingcsomagjukról november 23-án dönt majd a cég igazgatósága. Mint mondta: a 2006. évi marketingmunkájukban kiemelten kezelik Budapestet és a Balatont, valamint az egészség- és a konferenciaturizmust. Közlése szerint a 2006-os esztendő a bor és gasztronómia éve lesz Magyarországon, s ennek jegyében számos vendégvonzó rendezvény lesz a Balatonnál is. Galla Gábor végül elmondta: nemrég fejeződött be egy belföldi közvélemény-kutatásuk – az összegzett eredményt a jövő év elején adják közre -, de az máris egyértelmű, hogy a magyarok nagyon szeretik a Balatont, szívesen üdülnek ott, ugyanakkor a tó jó hírének, turizmusának egy-egy kereskedelmi televízió és bulvárlap nagy károkat is okozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik