Gazdaság

A beragadt kínai import jövő héttől felszabadulhat

Több mint tíz magyar cég számára jelenthet jó hírt: a jövő hét második felétől bármikor megkaphatják „bennragadt" engedélyük jóváhagyását kínai textilimportjukra – írja a Világgazdaság.

Ezt az teszi lehetővé, hogy a jövő kedd-csütörtökön várható a hivatalos brüsszeli rendelet megjelenése az egyes kínai textiltermékek mennyiségi kvótájának bővítéséről született EU–kínai megállapodás nyomán.

Várhegyi Istvánné, a GKM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalának ipari osztályvezetője a elmondta: a magyar engedélyezési hivatalnak is az a célja, hogy mihelyt lehet, mielőbb kiadják az engedélyeket a cégeknek. Így a rendelet megjelenését követően napokon belül sor kerülhet erre – mondta a szakember. Az engedélyezési hivatalnál egyébként mintegy ötven engedély kiadása maradt függőben amiatt, hogy uniós szinten kimerültek a kínai textilimportkvóták. Ez a szám azonban elenyésző ahhoz a 7900-hoz képest, amelyet az idén eddig már kiadott a hivatal kínai importra, beleértve egyébként a lábbelik behozatalát is.

Magyarországon összességében mintegy nyolcszázezer érintett kínai tétel belföldiesítésének engedélyeztetése maradt függőben a mennyiségi kvóták kimerülése miatt. Ezek között mintegy 400 ezer szövött nadrág és 250 ezer pulóver országba való behozatala akadt meg. Csak összehasonlításként: az Európai Unió egészében 47 millió kínai pulóverről és 17 millió nadrágról van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik