A Világgazdaság birtokába jutott pénzügyminisztériumi dokumentum szerint a támogatási előirányzat visszafogására azért van szükség, mert a konvergenciaprogramban vállaltakhoz való ragaszkodás jegyében ellensúlyozni kell az adóváltozások bevételkiesést eredményező hatását.
A harminckét központi költségvetési fejezet összesen 57 milliárd forinttal kevesebb apanázsra számíthat. Ugyan 12 fejezet esetében még nem volt tárgyalás, az egyes minisztériumokkal a konzultáció már lezajlott. Abszolút értelemben a legnagyobb vesztes a gazdasági tárca, amely több mint 60 milliárddal kevesebbel, 184 milliárd forinttal kalkulálhat. Ennél nagyobb a csökkenés relatív mértéke az informatikai tárcánál, amely a dokumentum alapján kénytelen megelégedni a 2005. évi csökkentett támogatásnál 30 százalékkal kisebb összeggel. Az EU-integrációs fejezet ugyanakkor a mostani tétel két és félszeresére, 152 milliárdra számíthat.
A helyi önkormányzatokra a 150 milliárdos mínuszból 88 milliárd „jut”, azaz úgy tűnik, a jövő évi büdzsé legnagyobb vesztesei a helyhatóságok lesznek. A tb-alapok 5 milliárddal kevesebb támogatást kaphatnak.