Gazdaság

Pozitív hangulatra, vegyes ármozgásokra számítanak a BÉT-en

A nemzetközi piacok pozitív hangulata a BÉT-re is átragadhat, de ezen belül vegyes ármozgásokra számítanak szerdán a budapesti részvénypiacon az MTI által megkérdezett szakértők.

Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője vegyes ármozgásokra számít az egyes papírok piacán. A Molnál enyhe gyengülést vár, mivel árfolyamára negatívan hat az olaj világpiaci finomítói árrésének csökkenése. Az OTP piacán viszont az előző naphoz hasonlóan magas forgalomra és további erősödésre számít, várakozása szerint a bankpapír árfolyama elérheti, sőt meghaladhatja a 8 ezer forintot. Hozzátette, hogy a régióban szintén csúcson vannak a bankszektorhoz tartozó részvények. A gyógyszerpapírok árfolyamában enyhe ereszkedést valószínűsít, az osztalékpapíroknál pedig, mint a Magyar Telekom, az árfolyam stabilizálódását várja.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a nemzetközi piacok pozitív hangulata a BÉT-re is “átragadhat”. A kedvező hangulat az olajár erőteljes csökkenésével valamint azzal magyarázható, hogy a befektetők lassan már az amerikai hurrikán okozta károk helyreállításának megkezdésében bíznak. Ennek hatására az amerikai tőzsdeindexek erősödéssel zártak kedden. Az elemző elsősorban az OTP piacán vár további emelkedést, a többi papírnál vegyes ármozgásokat prognosztizál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik