Gazdaság

200 milliárdot vonnak el a tárcáktól

A tervezett adócsökkentés jövő évi költségvetési hatását jelentő 200 milliárd forintot a minisztériumoktól vesszük el – mondta Gyurcsány Ferenc a külképviselet-vezetői értekezleten. A kormányfő szerint a 2006-os deficitcél betartása „az ország hitelének legfontosabb eleme". A miniszterelnök bejelentette: októberben fogadja Bush elnök.

A miniszterelnök közölte: a 2006-os “egészen biztosan” nem lesz választási költségvetés, és a jövő évi GDP-arányos államháztartási hiány egészen biztosan 2,9 százalékos lesz. A kormányfő elmondta: 2006-ban 200 milliárd forinttal csökkentik a minisztériumok költségvetését. (A Reuters által megkérdezett elemzők szerint legalább 500 milliárd forintos lefaragás szükséges.)

A miniszterelnök közölte: a Magyarországra érkező működő tőke értéke az idén – az első negyedévi “történelmi csúcs” után – négymilliárd euró felett lehet, és hogy 2006-ra három százalék alatti inflációt tervez a kormány. Gyurcsány Ferenc előrejelzése szerint Magyarország 2020 környékére fogja elérni az EU 25-ök jelenlegi gazdasági átlagát, tíz évre rá pedig az akkor aktuális uniós átlagot.

A miniszterelnök bejelentette: október 3-án a washingtoni Fehér Házban találkozik George W. Bush amerikai elnökkel. Az ősz folyamán ellátogat Prágába, Indonéziába, Vietnamba, Kínába, Johannesburgba, Londonba, Párizsba és Barcelonába is, emellett Budapesten találkozik az orosz és a belga miniszterelnökkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik