Gazdaság

Lassult a cégalapítási kedv

A tavalyi évben jócskán lassult az új társaságok alapításának üteme, miközben jószerivel szinten maradt azok száma, akik fizetésképtelenné váltak –áll a Creditreform-Interinfo Kft. összeállításában.

A fizetésképtelenné vált társaságoknak az összes felszámolt céghez viszonyított arányából összeálló „negatív toplista” élén továbbra is a kereskedelem és javítás áll, a második helyre a feljött az építőipar, a harmadikra pedig az ingatlanügyletek és a gazdasági szolgáltatás – írja a Világgazdaság. A cégminősítő-céginformációs Creditreform magyarországi vállalkozása a saját adatbankjában tárolt információk alapján készítette el a tavalyi és az azt megelőző év összehasonlító elemzését.

Ami pedig a cégalapítási trendeket illeti, itt jelentős változások következtek be az elmúlt évben. A mezőgazdaság kivételével minden ágban nőtt a piaci szereplők száma, ám ágazatonként jelentős aránybeli eltérést mutatnak az adatok. Lassult azonban – különösképpen a második fél évben – az új társaságok alapításának az üteme: húszezernél alig több új céget létesítettek, amely 4,7 százalékos növekedés az előző évhez képest, amikor még 13,3 százalékos volt a felfutás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik