Gazdaság

44 ezerrel kevesebb munkanélküli lehet idén

Összesen 168 ezren veszíthetik el az idén az állásukat, 212 ezren viszont új munkához jutnak. A Foglalkoztatási Hivatal prognózisa szerint a hazai cégek 35 százaléka növeli kapacitását. A Világgazdaság által megkérdezett cégek egyelőre könnyen találnak munkaerőt.

A Foglalkoztatási Hivatal (FH) közel ötezer vállalkozás részvételével készítette el tavaly év végén azt a munkaerő-piaci prognózist, amely a cégek létszámgazdálkodását, munkaerő-felvételre, illetve létszámcsökkentésre vonatkozó terveit, valamint rendelésállományuk alakulását összegzi. A most közzétett előrejelzés alapján érdekes, hogy a legnagyobb létszámcsökkentési, illetve felvételi hullám ugyanazon régióban, az Észak-Alföldön várható. Bár 2004-hez képest az idén csökkenhet azon vállalkozások száma, amelyek csak elbocsátásokat terveznek, közel 10 százalékkal apad azoké is, melyek a létszámnövelésre koncentrálnak.

Az elemzés szerint a hazai cégek 35 százaléka bővíti kapacitását, főleg a külföldi tulajdonban lévő vállalkozások. Míg az ezernél több munkatársat foglalkoztatók hatvan százaléka a feldolgozóiparban bővíti kapacitásait, addig az építőiparon és a kereskedelmen belül az 500– 1000 dolgozót alkalmazók fejlesztenek. Egyik cég sem aggódik azon, hogy talál-e elég munkaerőt az üres álláshelyek feltöltéséhez, egyelőre ugyanis többszörös túljelentkezést tapasztalnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik