Nemcsak a háborút, de a békét is megnyerte a Morcheeba nevű relaxációs triphop: megvált énekesnőjétől, a szólókarrierre vágyó Sky Edwardstól, de a Godfrey testvérpár gyorsan megtalálta a tökéletes helyettest, Daisy Martey-t, aki korábban a Noonday Underground nevű zenekarban énekelt. Ha a fogadóirodák feltették volna a kérdést: vajon túléli-e a zenekar a frontlány elvesztését, a legtöbben arra szavaztak volna, hogy a kifogástalan minőségű, számos extrát alapáron kínáló muzsikusok elvéreznének, de úgy néz ki, hogy megtalálták az ellenszert Daisy Martey személyében.
 |
 |
|
A The Antidote (Az ellenszer) című lemezen megmaradt a slide-gitáros bontogatásokkal bolondított lassú tempó, s azt ezúttal a progresszív rock fuvolával és Hamond orgonával fűszerezett motívumai teszik izgalmassá. Nincsenek az albumon a trió eddigi munkásságára jellemző könnyen beazonosítható slágerek, viszont a hangszeres megoldások ezúttal izgalmasabbak, változatosabbak, és már jórészt túlléptek a műfaj kánonján. A The Antidote az elektronikus triphop és a mediterrán hangulatokkal megfejelt progresszív rock viszonyából született szerelemgyerek. A hangszerelés latin hanyagsága és angol pedantériája, és az álomszerű intenzitás teszik különössé az albumot.
A lemez aktualitását egyebek közt az adja, hogy a trió az idén nyáron is fellép a Sziget Fesztiválon, minden bizonnyal a The Antidote-ra építve programját. A triphop szentháromságból (Massive Attack, Portishead, Morcheeba) a leggyengébb láncszemnek tűnő Morcheeba lett az a formáció, amely sikerrel építette újjá a műfajról alkotott fogalmainkat, és adott folyamatos életjeleket a két másik, agonizáló sztárzenekarral szemben.
Morcheeba: The Antidote • CLS • 44 perc, 10 szám. Poptőzsdei árfolyam: ****
