Mit lép az árfolyam?
Az Egis-részvények kedden 14 995 forinton zártak, 195 forinttal, 1,32 százalékkal drágábban a hétfői záróértékénél. Az elmúlt 52 hétben a papír árfolyama 7600 és 18 880 forint között mozgott. Elemzők szerint a mostani gyorsjelentés pozitívan hathat a papír kurzusára, a közelmúltbeli mintegy 20 százalékos korrekció után minimum stabilizálja az árfolyamot.
Az Egis csoport tevékenységében változatlanul az anyacég a meghatározó. A konszolidált árbevétel 12,2 százalékos növekedéssel elérte a 46,38 milliárd forintot, az adózott profit pedig 6,05 milliárd forint volt, 92,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Az egyedi hatások, részben a belföldi felvásárlások miatt erős első negyedév után a januártól márciusig tartó második negyedében a társaság nem konszolidált árbevétele 3 százalékkal 16,74 milliárd forintra nőtt. A belföldi eladások 7 százalékos emelkedéssel 5,83 milliárd forintot tettek ki, az export dollárban számolva 12 százalékkal 58,3 millió dollárra nőtt.
Az első félévben az export 32 százalékkal 113,3 millió dollárra emelkedett. Forintban a növekedés 17 százalék volt, értéke 21,32 milliárd forint, miközben a 188,21 átlagos forint/dollár árfolyam 11 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbi átlagnál. A legnagyobb arányban az oroszországi kivitel nőtt, 70 százalékkal 34 millió dollárra. Az egyéb FÁK-országokba irányuló export 61 százalékkal 11,2 millió dollárra nőtt. A kelet-európai kivitel 43 százalékkal 41,3 millió dollárra bővült.
Megtorpanás várható
A nyugati országokba irányuló export 15 százalékkal 8,7 millió dollárra csökkent és 10 százalékkal 18,1 millió dollárra esett vissza a hatóanyag kivitel is. A gyorsjelentésben megjegyzik, hogy a csökkenés a második negyedévre volt jellemző. Ugyanakkor az Egisnek ezek a piacai szűkülnek, az év során nem lesz tartható a korábbi évek növekedése.
Az első félévi 6,55 milliárd forint üzemi szintű nyereség 95 százalékkal több a bázisnál.
A társaság nem konszolidált mérlegfőösszege március 31-én 90,92 milliárd forint volt, 13,4 százalékkal több, mint 2004. március 31-én. A konszolidált mérleg 94,11 milliárd forintos főösszege 12,8 százalékos növekedést mutatott. A nem konszolidált mérlegben a szellemi termékek értéke egy év alatt 21,9 százalékkal 2,84 milliárd forintra nőtt egyes kutatási teljesítmények elszámolásaként.
Jelentősen emelkedett a pénzügyi befektetések értéke is egyrészt azért, mert az Egis növelte részesedését a Hungaropharma gyógyszerkereskedő cégben, másrészt jelentős tőkét fektetett be az oroszországi termelő üzem létrehozására. A Servier-vel közös oroszországi cég, a Serdix nevű közös vállalat mintegy 30 millió dollár értékű beruházással épülő gyógyszergyárának engedélyeztetése és műszaki előkészítése folyik. A 7,79 milliárd forint jegyzett tőkéjű Egis nem konszolidált saját tőkéje 79,92 milliárd forint, éves összehasonlításban 13 százalékkal nőtt.