Gazdaság

BÉT: pletykák miatt gyengült az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 149,18 pontos csökkenéssel, 16 331,87 ponton zárt kedden, az előző napi záró értékhez képest ez 0,91 százalékos csökkenés.

Az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők szerint elsősorban az olajár emelkedése, a hazai vállalati pletykák és a gyorsjelentésekkel kapcsolatos várakozások befolyásolták a keddi kereskedést.

A részvénypiac forgalma 20,3 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények az erősödő Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva.

A legnagyobb, 9,6 milliárd forintos forgalma a Molnak volt, árfolyama 105 forinttal, 0,67 százalékkal 15 855 forintra nőtt. A Mol árfolyamával kapcsolatban a tőzsdei szakértők úgy vélték, hogy az emelkedő olajárnak köszönhető az emelkedés. A papír annak ellenére erősödni tudott kedden, hogy a londoni City Group elemzői eladásra minősítették a részvényeit. A szakértők szerint ez inkább hosszú távon érezteti majd hatását.

Az OTP 8,2 milliárd forintos forgalomban 140 forinttal, 2,30 százalékot veszített árából, 5955 forinton fejezte be a kereskedést. A szakértők szerint az OTP árfolyamának csökkenését elsősorban az idézte elő, hogy a piaci pletykák szerint az első negyedéves eredménye az optimista elemzői várakozások alatt lesz.

A Richter ára 200 forinttal, 0,80 százalékkal 24 800 forintra esett, forgalma 389,6 millió forint volt.Az Magyar Telekom (korábban Matáv 855) forinton zárt. Árfolyama 5 forinttal, 0,58 százalékkal csökkent, forgalma 631,8 millió forint volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik