Gazdaság

Nyári örömök


Nyári örömök 1

Robbie Williams még a ’90-es évek elején szegődött el popsztárnak, beállt a Take That nevű vándorko-médiás csapatba, majd lányok milliói ragasztottak Robbie-posztereket a szekrénysorokra és a telematricázott íróasztalokra.

A Take Thatből való távozása után oly sokáig haldokolt (első szólóleme-ze, Life Thru A Lens megbukott), hogy eltévedt a halálhoz vezető úton, és végül Európa legnagyobb sztárja lett. 2003-ban a Forbes gazdasági lap 100-as listájának 37. helyén szerepelt, amin persze Sir Paul McCartney csak nevethetne, de ne felejtsük el, hogy Robbie még csak 29 éves. A pop egyik háziorvosa egyszerű recepturát írt fel neki: tedd fogyasztásra alkalmassá a brit-popot, komolyodj meg, de soha ne hagyd otthon a ficsúros mosolyod. És lőn! Robbie körül létrejött az a pop-kulturális mező, amely meggyőzően hitelesítette a teljesítményét, és itt most először a Let Me Entertain You-ra (a koncertlemez nyitó száma) gondolok, amely a szórakoztatóipar és a KISS együttes paródiája is egyben.

Az utalásrendszerekkel teli klipek történeti megalkotottsága és a gondos felületkezelésen átesett számok mind-mind arra utaltak, hogy komolyan kell venni az egykori rosszcsontot. A pop-kulturális emlékezet mozgásba hozásával elérhető közelségbe hozta a Take Thatből kinőtt tömegeknek a Beatlest és Frank Sinatrát. Ő lett az angol nemzeti pop idolja, aki pont egy korszakküszöb (a brit-pop kimúlása) idején vált intézménnyé. Robbie ugyanúgy megidézi a Queent, ahogyan Elton Johnt vagy George Michaelt is, és ezzel az általa megteremtett imitációs világ érvényességi foka nemhogy csökkent, hanem nőtt, hisz’ Robbie minden egyben. Ő a pop Jolly Jokere, diszkótáncos, rocker és beatnik egyszerre.

 Paraméterek

Robbie Williams: Live Summer 2003. EMI • 73 perc, 14 szám
Poptőzsdei árfolyam:*** és fél

Menedzsmentjében pedig okos stratégák dolgoznak, akik azt mondták neki, hogy a nyári turnéjából állítson össze egy koncertlemezt, különös tekintettel arra a körülményre, hogy a koncertsorozat ősszel is folytatódik, azaz úgy reklámozzák majd a fellépéseket, hogy a rajongók fizetik ki a hirdetések árát. A Live Summer 2003 című lemezen a legnagyobb slágerek élő értelmezését halljuk, érvényes, és ötletesen hangszerelt megoldásokkal, kiegészítve olyan remek számokkal, mint amilyen például a Me and My Monkey. Sajnos, egy szavunk sem lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik