Gazdaság

Élményanyagiak

A turisztikai iparban az egzotikus utakon érhető el a legnagyobb haszon. Az utazókat főleg ismerőseik ajánlása befolyásolja.

Élményanyagiak 1

Medgyessy Péter első kubai nyaralása óta tudja mindenki, hogy a karibi szigetországban “meleg van, sok a napsütés, és jó koktélokat lehet kapni“. Noha a kormányfő cáfolja, hogy ismét oda utazna – helyette Thaiföld került szóba – , a pletykák szerint Kuba lelkes híve az idén újra megvizsgálja, változatlan-e a helyzet koktélfronton.

Ezzel nincs egyedül. Részben a kormányfő pár szavas méltatásának köszönhetően, a turisztikai szakemberek Kubát immár a feltörekvő desztinációk között tartják számon. “Az ország kedveltségének másik oka, hogy a Fidel-éra végnapjait éli, az utazók fejében élő Kuba-kép pedig csak a diktátor uralmáig marad fenn, az ország utána érdektelenségbe süllyedhet” – véli Déri Tamás, a Tensí Holiday értékesítési menedzsere. Ezért indítanak az exkluzív utakra szakosodott legnagyobb utazási irodák közös erővel charterjáratot a szigetországon belül Varaderóba. Gyakran nemcsak az utazási eszköz közös, hanem egy-egy iroda katalógusában kínált utak helyszíne, programjai, szövegezése és ára is ugyanaz. Egymás termékeinek közös értékesítése azért nem számít rendhagyónak a turisztikai iparban, mert olykor két szövetséges iroda utazóközönségére is szükség van a szállások és a chartergépek feltöltésére.


Élményanyagiak 2

ÁTSZÁLLÁS NÉLKÜL. “A charterek megléte vagy hiánya erősen befolyásolja egy desztináció sikerét” – mondja Kurucz János, a Vista Utazási Irodák Kft. ügyvezető igazgatója. Az utasok ugyanis rövid szabadságuk alkalmával átszállásoktól mentesen és olcsón szeretik megközelíteni a célállomást. Persze lehet kevésbé zsúfolt, ám drágább menetrend szerinti járatokkal is a helyszínre érkezni. Ez a szokás azonban csak kevesek, a fogyasztási szokásaik tekintetében igényesebb felsőközéposztály sajátja. Az egzotikus utakat szervező irodák ezen utasok nyaralásain nyernek a legtöbbet. “Ők ugyanis azok, akik nem katalógusból választanak téli nyaralást, sokkal inkább egyedi szervezést igénylő kéréseikkel fordulnak az irodához” – mondja Földi Katalin, a Chemol Travel kereskedelmi igazgatója. Ő az árrés tekintetében nem bizonyult beszédesnek, standard egzotikus útjairól viszont elmondta, hogy mivel a piac kicsi, szolgáltatóból viszont sok van, kénytelenek az átlagár körüli összegekkel kalkulálni. Ezeket viszont tartják, és nem bonyolódnak last minute vagy olyan akciókba, amelyek borítanák árrendszerüket és előzetes tervezéseiket.

Legnyereségesebb útjaik közül Földi – akárcsak Kurucz és Déri – a változatlanul népszerű és kiszámíthatóan jól jövedelmező Thaiföldet jelölte meg. Szakemberek szerint egy oda irányuló útnál 10 százalékos haszonnal lehet számolni, az egyéb egzotikus utakon pedig 5 és 25 százalék közötti árrés keletkezhet. Thaiföld évek óta tartó sikerét Kurucz azzal magyarázza, az ország jó híre szájhagyomány útján terjed. A vistás igazgató rámutat: az emberek leginkább ismerősök, barátok ajánlását meghallgatva választanak úti célt. Thaiföld pedig az egzotikus nyaralások terén tapasztalanok számára semmiféle kockázatot nem rejt. Kurucz szerint a harcedzettebbek immár Kubával, Mexikóval vagy a Maldív-szigetekkel próbálkoznak, s egyre gyakoribb, hogy az ilyen helyeken eltöltött tíz napért egy-egy jómódú család 1-2 millió forintot is otthagy az irodában. A Tensí szakembere az ország megnevezése nélkül elárulta: van olyan célpont, amely minimális árrést produkál, de a desztináció fellendítése érdekében mégsem törlik a kínálatból.


Élményanyagiak 3

MOTIVÁCIÓ. Az egzotikus utazások hajtóereje – státusszimbólum jellege révén – lehet a sznobizmus, vagy az éves hajtás után önmagunk megjutalmazása, netán a maradandó közös élmény megtapasztalása az évközben a személyes kapcsolatot nélkülöző család számára. Ez utóbbi ösztönözte Sváby András műsorvezetőt, az Interaktív Kft. ügyvezető igazgatóját, amikor családjával egy hetes passzív pihenése terepéül a Maldív-szigeteket választotta. A kikapcsolódást fokozta, hogy mobilszolgáltatója egyetlen kinti szolgáltatóval sem kötött roaming-szerződést, így Sváby nem volt elérhető telefonon.

Noha a semmittevést nyugalmával és páratlan díszleteivel támogató Maldív-szigetek megfelelő hely a feltöltődésre, egyre többen keresik az aktív pihenés különböző formáit. “Ilyen igényeket elégít ki Thaiföld-Malajzia-Szingapúr körutunk, ahol programot is adunk, de élni is hagyjuk az utast” – mondja a Chemol Travel képviselője. Zanzibárban aktívan tölthető el az idő azok számára is, akik unikumszámba menő helyszínt választanának. “Az ország nemcsak híres szülötte, Freddie Mercury révén ismert. Itt található a világ egyik legszebb tengerpartja és nemzeti parkja a Goran-goran kráterrel” – mondja Luttenberg László, az afrikai utakat kínáló Safari Tours ügyvezetője. Tapasztalata szerint az egzotikus utazások tekintetében a decembertől márciusig terjedő időszak a legaktívabb, ekkor termeli meg cége az éves forgalom közel 80 százalékát.

AFRIKA. Az utak megújítása érdekében folyamatosan ötletel Kurucz János, aki a közeljövőben Madagaszkárt vezetné be a piacra. Szerinte a magyar utazók körében Ázsia legdélebbi desztinációi, valamint a Szaharától délre fekvő afrikai országok adhatók el igazán. Ezek közül is az alapáras utak számíthatnak sikerre, amelynek megvásárlása után az utas maga dönti el, ott mire költi a pénzt. Egy-egy új célállomás felvétele komoly rizikó. Ha az ország ismeretlen, s nagy vele kapcsolatban a tájékozatlanság, komoly marketingmunkát igényel a termék bevezetése. “A befektetett pénz jó választás esetén akkor térül meg, ha a választott célpontra legalább heti rendszerességgel chartergépeket lehet indítani” – mondja Déri Tamás. Cége összbevételének 15-20 százalékát hozzák az egzotikus utak a 3,5 hónapos szezon alatt, ami lassan indul be.

A magyar utazó november második felében kezd el téli utazásaival foglalkozni; a foglalást improvizatív módon oldja meg, esetenként a pultnál gondolja meg magát. “Az egzotikus utak legkomolyabb konkurenciája a hó” – állítja Kurucz János. Amint esni kezd, “beindul a pavlovi reflex”, s az utasok inkább síutakra fizetnek be. Tartós havazás esetén ez visszaveti az egzotikus utak forgalmát, amelyeken még mindig messze a legnagyobb haszon tehető zsebre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik