Gazdaság

Fordulópont?

Annak ellenére, hogy az október a tőzsdék hagyományosan fekete hónapja – 1929-ben és 1987-ben is ekkor dőltek be részvénypiacok -, mostanság kedvezőbb a helyzet.#<# Mindenesetre az óvatos optimizmus az elmúlt időszak nyomorúságos börzei eredményei után indokoltnak látszik. Az elmúlt héten a világ nagy tőzsdeindexei évtizedes rekord-emelkedést produkáltak: a New York-i Dow Jones négy nap után 13 százalékkal emelkedett, míg Frankfurt 17 százalékkal zárt magasabban a korábbi értéknél. Párizs és London is jól teljesített. Ez már a részvénypiacok új, fenntartható felfelé ívelésének jele, vagy csupán a "medve piac" korrekciója? - teszi fel a kérdést a Financial Times. Ez lenne az inflexiós pont, ami után a részvényárfolyamok emelkedésnek indulnak? - ez a The Economist dilemmája. Fordulópont? 1Túl rövid még az idő ennek eldöntésére – ráadásul a hét végén enyhe visszaesés is követte az addigi tőzsdei rallit -, néhány jel azonban mindenképpen biztató. Az amerikai vállalati szektor például nettó vételi pozícióba került a részvénypiacon, és a befektetői bizalmat jelző közvélemény-kutatások is enyhe javulásról adnak számot. Az is a befektetők optimizmusát táplálhatja, hogy Európában a részvények jelenleg olcsóbbnak tűnnek az államkötvényeknél.

Mindemellett a világgazdaság még mindig a receszszió szélén táncol; nem dőlt még el, hogy a fejlett világ gazdasági növekedése felgyorsul, vagy éppen ellenkezőleg, a világgazdasági hármasfogat (Észak-Amerika, Európa és Japán) visszasüllyed a recesszióba. A bizonytalanságot növeli a Bali szigetén elkövetett terrorista támadás, s a fogyasztói bizalmi indexek is rosszabbak egyelőre a vártnál. Két és fél éves tőzsdei visszaesés után mindemellett most megvan a remény arra, hogy a múlt heti erősödés után ismét a bika legyen az úr a részvények piacán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik