Gazdaság

A német modell Schröder újraválasztása után – Csak így tovább?

Amikor négy évvel ezelőtt kormányra került Németországban a szocdem-zöld koalíció, ezt a legtöbben a megcsontosodott, már-már örök életűnek tűnő Kohl-korszakkal való társadalmi szembefordulás jelének és a megújulás zálogának tekintették.#<# 1998 és 2002 között a német politikában is a korábbiaknál nagyobb szerepet kapott a médiateljesítmény, a váratlan világpolitikai és világgazdasági fordulatokhoz való alkalmazkodás, és nem utolsósorban a hatalomra jutó pártok kormányzóképességéhez szükséges fegyelem biztosítása. Ez az ország legnépszerűbb politikusának számító Joschka Fischernek könnyebben sikerült, mint a sokféle áramlat közt lavírozó Gerhard Schrödernek. Mindazonáltal a német politikában nem történtek olyan kisiklások, mint amitől némelyek tartottak - főleg a zöldek heves háború- és tőkeellenes múltjának ismeretében, vagy az első pénzügyminiszter, Oskar Lafontaine ásatag gazdasági elképzeléseinek hallatán. A német modell Schröder újraválasztása után – Csak így tovább? 1MUNKANÉLKÜLISÉG. Másik oldalról nézve mindez a félig üres pohár esetének is mondható. “Nem érdemeljük meg az újraválasztást, ha nem sikerül a munkanélküliséget 3,4 millió fő alá szorítanunk” – hangzott Schröder sokat idézett mondata 1998-as beiktatásakor. S habár közgazdász számára nem kérdéses, hogy amint a passzátszelet sem a kormányzat fújja, úgy a munkanélküliséget sem a népképviselők akarata formálja, a tény tény marad: 2002 augusztusában a munkanélküliség szinte ugyanott, 4,1 milliós szinten állt, mint volt Helmut Kohl utolsó évében.

A 9 százalék körül tartóssá vált munkanélküliségi ráta – ami a keleti tartományokban a számbavételi újítások mellőzésével a 20 százalékot is meghaladó értéken ragadt be – a gazdaság stagnálás közeli állapotával társult. Ezt nem a sokat hangoztatott – és szidott – költségvetési szigor hozta létre, hiszen az idén már csak intenzív politikai lobbizás hatására állt el az Európai Bizottság az államháztartási túlköltésért járó intő nyilvánosságra hozatalától. Ráadásul a gazdaság húzóágazataiban, az újításokban, az Új Gazdaság elterjedésében vagy a tőkepiac mélységét tekintve Németország továbbra is az az elmeszesedett egykori bajnok, ami négy évvel korábban volt.

A német megújuló-képtelenség nyilvánvalóan összefügg az ország sajátos konszenzuális rendszerével. Egyfelől, a német szövetségi állam a tartományokkal osztozik a kormányzati hatalom és a pénzelosztás jelentős szeletében. Másfelől, a tárgyalásos érdekképviseleti, neokorporatív rendszer továbbra is meghatározó. A weimarizálódás veszélyét elkerülendő, a Szövetségi Köztársaság rendszere az érdekképviseletek alkujára, az érdekbeszámításra, a részérdekek megbékéltetésére épült. S ez a rendszer sikeresnek bizonyult mind a háború utáni újjáépítésre, mind a demokrácia megszilárdítására. Sőt, a jóléti állam kiépítésével és a választópolgárok többsége által nem támogatott európai és atlanti integrációs elköteleződéssel – ami az euró bevezetésétől a Koszovóban és Afganisztánban történt katonai szerepvállalásig terjedt – létrehozták azt a helyzetet, amiben a német vezető szerep immár eurokonform.

Nos, a német modell bizonyos értelemben saját sikereinek áldozatává vált. Mindama lépések, amelyek a demokrácia, a piacgazdaság és az euroatlanti orientáció bebetonozását szolgálták, egyben megerősítették és megsokszorozták a részérdek-képviseletek vétólehetőségeit is. Így lehet a lakosság 3 százalékát sem képviselő gazdaszövetség Európa-politikai tényező, így válhat a keletnémet tartományok mindenféle átláthatósági és hatékonysági megfontolást nélkülöző továbbtámogatása, vastüdőn tartása legalább 2014-ig magától értetődővé. S így értjük meg azt is, hogy miközben a munkapiac liberalizálásáról, nyugdíj- és adóreformról, az önállóság és az öngondoskodás erősítéséről évek óta szó van, e szavakat nem követik tettek.

RÉSZÉRDEKEK. Az árvízi helytállása és békepártisága alapján újraválasztott Schröder kancellár tehát nem folytathatja ott, ahol abbahagyta, hiszen az első alkalomnak szóló bizalmat fölélte, győzelmét pedig meg nem ismételhető, egyszeri tényezőnek (így a liberálisoktól legalább 6-7 százalékot lemorzsoló, antiszemita kiszólásaival a néppártokat erősítő FDP-alelnöknek, Möllemannak) köszönheti. Az újraelosztó többletek hiánya az osztozkodásra épülő alkurendszer végét jelenti, amit a globalizáció kihívásai csak tovább éleznek. Az Európai Unió legnagyobb országa nemcsak történeti és földrajzi, hanem funkcionális okok miatt is meghatározója annak, hogy a keleti kibővülés milyen pénzügyi és rendszerbeli feltételekkel megy végbe. Ekképp az is a régi-új német kormány felelőssége lesz, hogy a mezőgazdasági és a területfejlesztési pénzek újraelosztása végbemegy-e, vagy pedig a keleti tagjelöltek iránti alibizés irányzata érvényesül. A részérdekek fogságában ugyanis csak az utóbbi valószínű.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.