Gazdaság

Kudarccal végződött

a Magyar Televízió elnöki posztjára kiírt pályázat.#<# Baló Györgyöt a kuratórium elnöksége ugyan támogatta, a "civil szervezetek" delegáltjai azonban leszavazták. A súlyos szakmai, politikai és gazdasági válságban lévő köztévé így továbbra is vezető nélkül kénytelen működni. Ami történt, az felettébb sajnálatos. Egyfelől rámutat arra, hogy nincs olyan (média)személyiség az országban, aki minden parlamenti párt bizalmát élvezné. Másfelől, a sikertelen elnökválasztás miatt továbbra is várni kell a köztévé rendbetételére, arra, hogy végre érvényesülhessen az “mtv”, a minőség, a tisztesség és a versenyképesség hármas követelményrendszere (ezt Baló György fogalmazta meg pályamunkájában). Erős, koncepciózus és tisztességes vezető hiányában lényegében nem történik más, mint az adófizetők pénzének elherdálása. Harmadszor, tovább degradálódott a Magyarországon amúgy is gyenge lábakon álló civil társadalom. Mert ugyan kinek lehet kétsége afelől, hogy a civil kurátorok nagyobb része a jobboldal, vagy talán személyesen Orbán Viktor utasítását követték, amikor leszavazták Balót. Maga a volt kormányfő hétfőn este rögvest meg is dicsérte a “civil” kurátorokat, mondván, “helyén volt a szívük”, amikor nemet mondtak a “nem mindegyikünk igényét kielégítő jelöltre”. Nehéz nem úgy interpretálni az eseményeket, hogy Orbán a köztévével kapcsolatban nem a megegyezést, hanem a “minél rosszabb, annál jobb” elvét követi. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az MSZP-nek szintén jól jöhet az elnökválasztás elhalasztása. Baló ugyanis már bőven szerzett rossz pontokat a Köztársaság téren, a másik, sokáig befutónak tartott jelölt, Friderikusz Sándor pedig a Fideszhez közelebb álló személyeket kért volna fel alelnöknek. Vitás kérdésekben így a folyamatos gazdasági nyomás alatt álló jelenlegi ügyvezető elnök az előbbieknél könnyebben beadhatja a derekát a hatalmi érdekeknek. Mindez azonban csak feltételezés, az elnökválasztás kudarca viszont tény. A pártdelegáltak többsége felül tudott emelkedni az ellentéteken, a “civilek” nem. A történet az utóbbiakról és az őket esetleg zsinóron rángatókról állít ki szegénységi bizonyítványt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik