Gazdaság

Tizennyolcmilliárd forint

nettó árbevételre – a tavalyinál 2,3 milliárd forinttal többre – volt szükség ahhoz, hogy 2001. évi teljesítménye alapján egy magyarországi vállalat bekerüljön Figyelő idei TOP 200-as rangsorába.#<# (Adatokban és elemzésekben bővelkedő hagyományos éves kiadványunk ezen a héten jelenik meg. Akik a Profit-csomagra fizettek elő, rövidesen kézhez vehetik. Egyébként megrendelhető a kiadóban, illetve megvásárolható a Relay és City Shop újságárusoknál.) A Figyelő TOP 200 elemzéseiből az derül ki, hogy a magyar gazdaság gerincét adó cégek teljesítménye sem tudott elszakadni a világgazdasági dekonjunktúrától: tavaly felemás esztendőt zártak a legnagyobb nettó árbevételű vállalkozások. Akadtak ugyan kiugró teljesítmények is, sok vállalat azonban inkább stagnált, mintsem érdemben növekedett volna. Ezzel együtt a TOP 200 vállalatainak súlya tovább nőtt a gazdaságban. A 100 milliárd forint feletti forgalmú cégek száma 27-ről 34-re emelkedett, így a termelés koncentrációja folytatódott. Mindez arra utal, hogy a magyar gazdaság szerkezete még távolról sem egészséges. A gazdaságot húzó export ma még mindig inkább a nagyvállalati körre jellemző – a kis- és közepes vállalatok döntően a hazai piacra értékesítik termékeiket. Kedvező jel viszont, hogy utóbbiak szerepe a közösségi és személyi szolgáltatások terén növekvő. Mindez valószínűleg annak is betudható, hogy magyar exporttermékek iránti világgazdasági kereslet visszaesését viszonylag jól ellensúlyozta a hazai kereslet bővülése. Az már más kérdés, hogy mindennek következtében számottevően romlott az államháztartási egyensúly. Az Orbán-kormány anticiklikus gazdaságpolitikája tehát nem nevezhető teljességgel sikertelennek, de ára az állam eladósodottságának növekedése volt. Ráadásul nem kényszerítette ki (de nem is segítette) a hatékonyság javítását a kisebb vállalatokból, hiszen a tőkeerős, külföldi tulajdonban lévő, jól szervezett és irányított vállalatok messze termelékenyebben és jövedelmezőbben dolgoznak, mint a magyar átlag. A TOP 200 gazdag adatbázisából számos következtetés levonható. Számunkra az a legfontosabb tanulság, hogy a mindenkori kormányzatnak olyan üzletbarát gazdaságpolitkát kell folytatnia, amely a magyar gazdaságot ma még mindig döntően meghatározó nagyvállalati körrel kesztyűs kézzel bánik, egyidejűleg mindent megtesz a kis- és közepes vállalatok versenyesélyeinek javítása érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik