Gazdaság

Olasz gondok

Költségvetési problémákhoz is vezethet, hogy Olaszországban, úgy tűnik, nem sikerül teljesíteni a kormány által megszabott idei növekedési célt.#<# A második negyedévben az olasz GDP 0,2 százalékkal nőtt, ami megegyezik az előző három hónap mutatójával. Az export jól teljesített, a fogyasztás azonban lelassult, az üzleti beruházások pedig visszaestek. Ami még rosszabb: a rendelkezésre álló információk fényében a növekedés az év második felében sem kap majd új lendületet. Az ipari megrendelés-állomány visszaesett, a fogyasztói bizalom közel került az 5 éves minimumhoz, az üzleti bizalom pedig augusztusban az elmúlt félév legkisebb értékén állt. Olasz gondok 1A rossz adatok miatt a jelek szerint a gazdasági növekedés nem éri majd el a kormányzati prognózisban szereplő 1,3 százalékos szintet, a GDP-bővülést elemzők most 0,5 százalékra taksálják. Az alacsony növekedés ellenére az olasz infláció emelkedik. Augusztusig – egy év alatt – 2,4 százalékkal nőttek az árak, ami némi gyorsulást jelez a júniusi 2,2 százalékhoz képest.

A romló makromutatók még nehezebbé teszik, hogy Róma 2004-re teljesítse azt az uniós direktívát, amely a tagállamok költségvetésének egyensúlyba hozatalát irányozza elő. Független elemzők erre az évre 1,8, jövőre és 2004-re pedig 1,4 százalékos GDP-arányos deficitet várnak. Az pedig hiú ábránd, hogy a költségvetési lyukakat a magasabb növekedésből fakadó adóbevételekből tömjék be, Itália ugyanis stagnál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik