Gazdaság

Kormányzati kezdeményezésű büntetőeljárások – Felderítő hadművelet

A kormányváltás óta számos büntetőeljárás indult hanyag és hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. A Medgyessy-kabinet pazarló gazdálkodást, a Fidesz-MPP lejárató akciót emleget.

Kormányzati kezdeményezésű büntetőeljárások – Felderítő hadművelet 1Nem választási vereségre készültünk; egyáltalán nem arra, hogy kikapunk, s az újonnan alakuló kormány kirúgja az embereket, ezért jó előre bebiztosítjuk őket magas végkielégítésekkel – fogalmaz képviselői irodaházi szobájában Deutsch Tamás, a Fidesz-MPP frakcióvezető-helyettese. Az elmúlt hetekben vádak sora hangzott el az Ifjúsági és Sportminisztérium botrányos szerződéseiről, az Orbán-kormány által kinevezett vezetők magas végkielégítéséről, elfolyt milliárdokról. A Fidesz prominens politikusa azonban meglepően higgadt. Nem tart attól, hogy bírósági tárgyalásokra kellene járnia. “Ezek az ügyek néhány hónapon belül szépen mind kialszanak, merthogy nem ügyek” – mondja meggyőződéssel.

Hogy így lesz-e, arra várni kell, ugyanis a vizsgálatok javában tartanak. Összehangolt, több szálon futó ellenőrzések zajlanak az elmúlt ciklus közpénzfelhasználásairól. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) és a szaktárcák első jelentései szeptember végére, október közepére várhatók, s akkor dől el, hogy ahol visszaélésre utaló jeleket találtak, tesznek-e feljelentést. A minisztériumok túlnyomó többsége megjelölte, mely területeket világítják át, de volt, ahol elzárkóztak, mondván: a Miniszterelnöki Hivatal tartja kézben a vizsgálatokat, s addig nem tájékoztatják a nyilvánosságot, amíg valamennyi be nem fejeződik.

Cégek célkeresztbenNEMZETI AUTÓPÁLYA RT.

Vizsgálat a milliárdos megbízási díjért dolgozó, az M7-es és M0-ás építésénél a területvásárlásokat végző cégek munkáját összehangoló cégnél.

VEGYÉPSZER RT. Az Orbán-kormány által favorizált sztrádaépítő cég közpénzfelhasználását vizsgálják. Szakértők szerint 60 milliárd forinttal került többe az autópálya-építés a Vegyépszerrel, mintha versenyeztetéssel választották volna ki az építő céget.

MILLENNÁRIS PROGRAMIRODA KHT. Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt jelentették fel Bártfai Bélát, az Orbán-kabinet közigazgatási államtitkárát, valamint Berkecz Jánosnét, a kht. korábbi ügyvezetőjét annak kapcsán, hogy jogosulatlanul fizetett ki, illetve vett föl több tízmilliós végkielégítést.

MAGYAR FEJLESZTÉSI BANK. Vizsgálatok az autópálya-építéssel kapcsolatos pénzkezelés, kockázatos, nem bankszerű befektetések, a 12 állami gazdaság privatizációja és az agrárhitelek kapcsán. A legtöbb kliens különleges eljárásban, a hitelezési szabályok megkerülésével jutott kedvezményes hitelhez. A KPMG könyvvizsgáló cég jelentése szerint a bank a ténylegesnél 21,14 milliárd forinttal számolt el kevesebb veszteséget május végéig; az első öt hónap valós eredménye 26 milliárd forint deficit. Összességében 100-150 milliárdra tehető az elmúlt négy év számlája.

AGRÁRCÉGEK. Több botrány – például az Agrármarketing Centrum, a Concordia Rt. vagy az Agrárinnovációs Kht. ügye – még az Orbán-kormány alatt pattant ki, ezek nyomán vált meg tárcavezetői posztjától Torgyán József, illetve helyezték előzetes letartóztatásba Szabadi Bélát, a szaktárca korábbi államtitkárát, aki azóta házi őrizetbe került. Összességében 3,4 milliárd forint károkozás miatt 29 gyanúsított ellen indult eljárás. Két cég ügyében már vádat emeltek, a folyamatban lévő 12 ügyben várhatóan az év végéig fejeződik be a nyomozás. Két gyanúsított előzetes letartóztatásban van, hármat köröznek, köztük Simon Lászlót, Torgyán egykori tanácsadóját.

MAGYAR TELEVÍZIÓ. A másfél éve indult nyomozás még mindig tart a műsorgyártási szerződések, az MTV archívumának használata, valamint adó- és tb-csalás miatt. A vezetők több mint 3 milliárd forint adó- és tb-járulékot vontak le a dolgozóktól, de azt nem utalták tovább az államkasszának.

ÁPV RT. Többirányú belső vizsgálat a tulajdonába tartozó cégeknél; felülvizsgálják a Szerencsejáték Rt. korábbi előnytelennek látszó médiaszerződéseit.

ORSZÁGIMÁZS KÖZPONT. Működését az Állami Számvevőszék, sőt a Legfőbb Ügyészség sem találta rendben. A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt indult nyomozás még mindig rendőrségi szakban van.

ISMERETLEN TETTES ELLEN. A Medgyessy-kabinet mindenesetre óvatos, hiszen annak dacára, hogy ismertek a vezetők, mégis majd’ minden esetben ismeretlen tettes ellen kezdeményeztek nyomozást. Jogi szakértők egy része ezt azzal magyarázza, hogy amennyiben utóbb nem állna meg az alapos gyanú, akkor a meghurcolt személy számos pert indíthatna a bejelentő ellen, s azokat meg is nyerné. Mások szerint ez a bevett eljárás-indítási technika, hiszen menet közben bármi kiderülhet, s a kormány számára is kisebb a blamázs abban az esetben, ha a nyomozóhatóságok mégsem találnak bizonyítékokat a törvénysértésre.

Deutsch Tamás szerint “politikai pr-küzdelem zajlik”, s az győz, aki nagyobb médiatámogatással tudja terjeszteni állításait. “Amit elfogulatlan és szisztematikus vizsgálatnak állít be a Medgyessy-kormány, az nem más, mint a választási kampány folytatása” – mondja a képviselő, aki szerint a jelenlegi kabinet politikusai kommunikációs szempontból jól el tudták adni az érveiket. “Belesulykolták az emberek fejébe, hogy tényleg nem jól mentek a dolgok. Az Orbán-kormány maga a megtestesült ördög, amely szórta a pénzt, s korrupt módon osztogatta a megbízásokat kollégiumi szobatársaknak, barátoknak, családtagoknak.” Deutsch szerint viszont soha nem volt annyira átlátható a közpénzek elköltése, mint éppen az Orbán-kormány idején. Nem állítja, hogy hiba nélkül dolgoztak, történhettek apróbb-nagyobb szabálytalanságok, de ahol törvénysértést tapasztaltak, ott felléptek.

“Deutsch Tamás helyében én nem nyilatkoznék közpénzekről, inkább másról beszélnék, mert teljesen hiteltelen a megszólalása” – fogalmaz Keller László, a kancellária közpénzek felhasználásáért felelős politikai államtitkára. “Nem mi járatjuk le a jelenlegi ellenzéki politikusokat, hanem azok járatják le magukat, akik pazarolták az adófizetők pénzét. Mi csak tükröt tartunk eléjük. S nem a tükörtartókra kell haragudni!”

Keller László szerint a Fidesz “rendszerszerűen rosszul gazdálkodott”, s alkalmazott modelljének lényege, hogy az állami forrásokat miként lehet minél gyorsabban magántársaságokba vinni. A mostani vizsgálatok célja az, hogy a tapasztalatokból is okulva, a jövőre vonatkozóan olyan mechanizmusokat alakítsanak ki, amelyek megakadályozzák az ellenőrizetlen és pazarló gazdálkodást. Keller állítása szerint önmagában az, hogy egy más filozófiát valló kormány került hatalomra, garanciát jelent arra, hogy ezek az ügyek nem fognak ismétlődni. “Ha mégis, akkor majd nekünk is tartják a tükröt” – teszi hozzá.

Az adóforintokkal való racionális gazdálkodás érdekében a kormány komplex intézkedéscsomagot készít. Így például a jövőben a miniszterek nem alakíthatnak saját kedvük szerint kht.-kat, s azokat nem támogathatják milliárdokkal. Kibővítik az Állami Számvevőszék hatáskörét. Módosítják az üzleti titok fogalmát is, hogy az adóforintokkal is gazdálkodó cégek ne tagadhassák meg üzleti titokra hivatkozva a közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát.

PÓRÁZ? Ami a most futó vizsgálatokat illeti, Keller László azt hangsúlyozza: semmiféle politikai megrendelést nem adtak. Tényszerű, korrekt vizsgálatok zajlanak, s megvárják azok eredményét. “Bár óriási a társadalmi elvárás, mi nem akarjuk, hogy bárkit is elvigyenek idő előtt pórázon.” Deutsch Tamás úgy véli, nehéz feladat hárul a rendőrségre, mert gyenge lábakon állnak a vádaskodások.

Az elmúlt években mindkét oldalról meggyanúsították az igazságszolgáltatás gépezetét, hogy elfogult az egyik vagy a másik oldal iránt. Ebből következően mindenki számára megfelelő döntés sajnos nem születhet, mert mindkét tábor a maga szája íze szerint magyarázza a fejleményeket. Székely Zoltán, egykori kisgazda képviselő-vállalkozó, valamint Szabadi Béla, a kisgazdák által jelölt politikai államtitkár a mai napig vallják, hogy koncepciós ügy áldozatai. Már most borítékolható: ha mégis elmarasztalnak jobboldali politikusokat, a polgári körök, a tényektől függetlenül, az igazságszolgáltatás ellen tüntetnek majd. A kormányzó MSZP-SZDSZ koalíció pedig a közpénzek átláthatóságáért küzdő Grál-lovag hálás szerepet játszhatja, feledtetve előző kormányzásuk “rázós” ügyeit – a Tocsik-botránytól kezdve a Postabankon keresztül a zsurki vodkagyárig. A mostani vizsgálatok elindultával mindenesetre már nem vagyunk “következmények nélküli ország”.

Minisztériumi vizsgálatok

MINISZTERELNÖKI HIVATAL

• Az Informatikai Kormánybiztosságon ügyvédi irodák több tízmilliós ellenőrizetlen és szabálytalan megbízása; vizsgálódik az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága, az APEH és a Kehi is

BELÜGYMINISZTÉRIUM

• Többirányú ellenőrzés rendészeti, közigazgatási és önkormányzati területen

• Az észak-magyarországi salakos házak helyreállítására fordított többmilliárdos közpénz felhasználásának vizsgálata; ennek kapcsán menesztették Horváth Lászlót, akit még a Fidesz-MPP nevezett ki kormánybiztosnak

• Ellenőrzik a beregi árvízkárok helyreállítására elkülönített forrás felhasználását

EGÉSZSÉGÜGYI TÁRCA

• Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által kezelt pályázati pénzek átvilágítása

• A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet részére biztosított 100 millió forint felhasználásának célellenőrzése

• Az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program keretén belül a magzatvédelmi törvényből adódó feladatok megvalósítására felhasznált 150 millió forint vizsgálata

MUNKAÜGYI TÁRCA

• A Munkaerőpiaci Alap többet költött az időarányosnál

AGRÁRTÁRCA

• A zsebszerződés elleni küzdelemre fordított 2 milliárd forintról kiderült: arra “folyt el”, hogy megállapítsák, Magyarországon nincs zsebszerződés

GAZDASÁGI TÁRCA

• A Széchenyi Terv pályázati rendszerét működtető szervezetek támogatásának átvilágítása

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

• A hadseregfejlesztés irányának felülvizsgálata

• A tárca átvételekor 35 milliárd forint nem tervezett kiadást tártak fel

• Folyamatban van több gazdálkodási szabálytalanság kivizsgálása, például az, hogy a Zichy Kastélyt miként használhatja három éven át jelképes 1 forintért a Trianon magánalapítvány

KÖRNYEZETVÉDELMI TÁRCA

• Ellenőrzés nélkül működött a Környezetvédelmi Célelőirányzat Alap

• 31 milliárd forint felhasználásáról nem vezettek számítógépes nyilvántartást

• Rendőrségi nyomozás indult a Környezetgazdálkodási Intézet tevékenysége kapcsán

• Visszaélésre utaló jeleket tártak fel az Országos Környezeti Kármentesítési Program beruházásainak ellenőrzésekor

KULTURÁLIS TÁRCA

• Milliárdos állami támogatással készült millenniumi filmek költségvetésének, így a Hídember és a Bánk bán büdzséjének ellenőrzése

• A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal működésének átvilágítása; annak a szerődésnek a felülvizsgálata, amelynek értelmében 2003 januárjától a Terror Házát a szaktárcának évi 300 millió forinttal kell támogatnia

• A Gödöllői Királyi Kastély Kht. működésének átvilágítása

OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

• Üres a kassza, május végén az évi 53,4 milliárd forint szakmai keretnek már 86,5 százalékát lekötötte az előző vezetés

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM

• Vizsgálat egy 9,5 milliárd forintos sportlétesítmény építésére vállalt állami kezesség ügyében

Sporttárca – vádak és cáfolatok

A minisztériumok közül a legkiterjedtebb vizsgálat a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztériumban (GYISM) folyik. Az alábbiakban a jelenlegi tárcavezetés állításait és Deutsch Tamásnak, az előd Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) volt vezetőjének reagálásait ismertetjük.

TÖRVÉNYSÉRTÉSEK

GYISM: Az új vezetés ismeretlen tettes ellen tett büntetőfeljelentést különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen, illetve hanyag kezelés és más bűncselekmények miatt.

ISM: Semmiféle törvénysértés nem történt, ez hamar tisztázódik.

EXTRA JUTALMAK

GYISM: 2002 májusában terven felül 104 millió forintot akartak jutalom címén kifizetni.

ISM: A közszférában cseppet sem szokatlan a májusi és év végi jutalomfizetés. A tárcánál, az igazgatási költségvetésben valóban felmerültek átmeneti likviditási gondok, amit úgy kívántunk orvosolni, hogy a PM-től előrehozott finanszírozást kértek, s erre kaptak is engedélyt. Ebbe a folyamatba “nyúlt bele” az új vezetés. Szeptember elején végül kifizették a jutalmakat.

OLIMPIA

GYISM: Az olimpiai pályázatot előkészítő tanulmány megrendelésére a 300 millió forintos forrás ellenére 500 millió forint összegű szerződést kötöttek.

ISM: A tárca a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére nyílt közbeszerzési pályázatot írt ki, amelyet a PricewaterhouseCoopers nyert el. Eredetileg e célra 640 millió forint állt rendelkezésre, a belső felosztásnál azonban a legjobb ajánlat valóban nem fért bele a 300 milliós keretbe.

ÜRES KASSZA

GYISM: A 2002-es támogatási keretet már májusra teljes egészében kimerítették.

ISM: Már februárban elfogyott a pénz. A kétéves költségvetésnek éppen az a lényege, hogy a civil szervezetek időben jussanak hozzá az állami forrásokhoz, ne csupán az év elején legyen lehetőségük pályázni. A tárca biztonságos gazdálkodás érdekében már tavaly ősszel pályáztatta őket.

STADIONOK

GYISM: Finanszírozási szempontból megbukott a stadionrekonstrukciós program. A gazdálkodási visszásságokat jelzi, hogy eredetileg 1,2 milliárd forintot szántak a beléptető rendszer kiépítésére, végül a nyertes pályázóval 4,8 milliárd forint értékű szerződést kötöttek.

Kormányzati kezdeményezésű büntetőeljárások – Felderítő hadművelet 2ISM: Az 1,2 milliárdos összeg csupán egy “szakértői vélemény”, a Hivatásos Labdarúgó Liga álláspontja volt, amelyet utóbb 1,7 milliárdra módosított, mert “rájött, hogy alulbecsülte a költségeket”. Ezzel a véleménnyel az ISM nem értett egyet, legkevesebb 3,2 milliárdra tette a rendszer beszerzését. A különbözetet a Sportfólió Kht. a saját bevételeiből kívánta pótolni. A stadionrekonstrukciós programra elkülönített keretből a megállapított 3,2 milliárd forinton kívül egy fillérrel sem költöttünk többet a beléptető rendszer finanszírozására. Nem igaz tehát, hogy pluszkiadások miatt finanszírozási szempontból ez a projekt megbukott.

GYANÚS KIFIZETÉSEK

GYISM: Gyanús kifizetések több cégnek, köztük a Happy End Kft.-nek, az Ezüsthajó Produkciós Irodának, az Inforádiónak, a Híd Rádió Rt.-nek, Bayer Zsolt cégének, a Vagabundus Bt.-nek.

ISM: Az új kormány bizonyos cégekre az ördög szerepét osztotta, nem nézi, hogy valóban szabályos vagy szabálytalan volt az adott ügylet, csak azt, hogy ha az Ezüsthajó, vagy Bayer Zsolt kapott támogatást, az rögtön gyanús kontraktus.

VÉGKIELÉGÍTÉSEK

GYISM: A munkavállalók javára szólóan 2002-ben úgy módosították a minisztériumhoz tartozó gazdasági társaságok vezetőinek a munkaszerződéseit, hogy felmentésük esetén 12 havi jövedelmüknek megfelelő végkielégítésre váljanak jogosulttá. A tárca egyik cégénél foglalkoztatott ismert fideszes politikus munkaszerződését úgy módosították, hogy 10 hónap munkaviszony után 12 hónapi végkielégítéssel távozhatott. A havi fizetése 700 ezer forint volt.

ISM: Wachsler Tamás, volt közigazgatási államtitkárról van szó, ő volt a BS beruházás felelősének, Fürjes Balázsnak a helyettese. Egy ilyen kiemelt projekt vezetőjét nem lehet közhivatalnoki fizetéssel megbízni. Menedzserszerződést kötöttek vele, ennélfogva piaci jövedelemmel rendelkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik