Az euró év elejei bevezetése óta leginkább a turisták által vásárolt árucikkek, szolgáltatások drágultak, s ezzel a sajátos inflációval több nyugat-európai újság is foglalkozik.#<# A Bild am Sonntag című német lap felmérése azt bizonyítja, hogy a pénzcsere következtében tetemesen nőttek az árak az eurózóna országaiban található nyaralóhelyeken. A lap kimutatja: az olasz tengerparti üdülőhelyen, Riminiben egy üveg ásványvíz 25, egy adag fagyi 47, míg egy pohár sör közel 76 százalékkal lett drágább. Kréta szigetén is majdnem 40 százalékkal drágult a fagyi, a biciklikölcsönzés pedig csaknem 30 százalékkal. Az Il Messaggero című római napilap körképe szerint a bárokban és éttermekben 5 százalékkal emelkedtek az árak az euró bevezetése óta. A cappuccino például sok helyen 1 euróba kerül, pedig a pénzcsere előtt 77 eurócentnek megfelelő (1500) líráért lehetett kapni. A múzeumi belépők és a hotelszobák ára 5, a benziné pedig 7 százalékkal ment feljebb. A The Times azt tartja a legérdekesebb változásnak, hogy a francia turisták saját országukban is kevesebbet költenek, mint tavaly nyáron, ugyanis úgy tartják, hogy számottevően megugrottak az árak az év eleje óta. A Cote d’Azur turisztikai hivatalának szóvivője arról számolt be, hogy egy honi turista jelenleg naponta átlagosan 68 eurót (közel 17 ezer forint) költ el. Ez 450 franknak felelne meg, míg a tavalyi adat még 650 frank volt. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat legutóbbi felmérése azt mutatja, hogy az eurókészpénz bevezetése mindössze 0,2 százalékkal emelte az árakat az eurózónában az év első hat hónapjában. Az Eurostat jelentése azt mégis elismeri, hogy bizonyos termékek és szolgáltatások árai nagyobb mértékben nö-vekedtek a pénzcsere hatására. Különösen a turistákat is eléggé érintő szegmensben, főként a kávézókban és az éttermekben volt tapasztalható nagy arányú árnövekedés.
- 23:14 Csúnya vereséggel zárult az Újpest utolsó hazai bajnokija
- 22:03 Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- 21:23 Megérkezett a geomágneses vihar
- 21:16 „Úgy tűnik, én jobban szeretem a rögös utat választani” – vigaszágról jutott ki az olimpiára a magyar birkózó
- 20:58 Szó sincs szerencséről, a Real Madrid a visszavágót szinte végig kontrollálva ejtette ki a Bayernt
- 20:43 „Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz bejelenteni, hogy elhagyom az országot” – Mbappé hivatalosan elbúcsúzott
- 20:38 Molnár Piroska Vidnyánszky RTL-es riportjáról: Ilyen nincs, hogy valakinek nincs joga kérdezni
- 20:28 Donáth Anna: Megrendült a rendszer, a köztévé vitát szervez
- 20:25 Akkor tudod, hogy baj van, ha már a bájos szomszéd gyerekek is a véredet akarják
- 20:17 Államfőknek kijáró kíséretet kapott a holokauszttagadó iráni exelnök Budapesten
- 20:13 „Nem tudom, hogy ez most motiváljon vagy demotiváljon” – Valter Attila visszacsúszott összetettben a Girón
- 20:02 Halálközeli élményéről vallott Halász Judit: Fekete alagutat láttam, a végén gyönyörű fény ragyogott
- 19:53 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 10.
- 19:19 Megtalálta a lebohócozott edző helyettesét a szövetség
- 19:18 DK: Mégis lesz vita a köztévén
- 20:28 Donáth Anna: Megrendült a rendszer, a köztévé vitát szervez
- 14:12 Erős geomágneses vihar lesz hétvégén a Földön
- 15:47 Görög Zita: Voltam szerető
- 13:03 Békemenetet szervez a CÖF a Margitszigetre
- 13:55 Videón, ahogy folyóba zuhan egy utasokkal teli busz Szentpéterváron
- 11:46 Egyre durvább a vita Dobrev Klára és Magyar Péter között
- 14:47 Lázár: Minden tüntetést támogatok, ami vidéken vagy a fővárosban történik
- 11:00 „Ezek az emberek a szabadságukat vesztették el, nem a méltóságukat” – kilenc nap a Gyorskocsi utcában
- 13:55 Orbán Viktor a kínai elnök látogatásáról: A tüntetést és az üdvözlést térben egymástól nagyon el kell választani
- 17:03 Kormányhivatali emailben toboroznak közönséget az MCC és a Mandiner zalaegerszegi rendezvényére
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!