Gazdaság

Kockázatok és mellékhatások

is kísérhetik a szociális partnerek közötti érdekegyeztetés múlt pénteken, ünnepélyes keretek között felújított rendszerét.#<# Az első és legfontosabb kockázatot a benne résztvevő szereplők ligitimitása jelenti - e tekintetben kizárólag a kormányoldal helyzete egyértelmű. Felettébb kérdéses ugyanis, hogy a munkavállalói oldal valójában mennyire reprezentatív szakszervezetekből tevődik össze. A munkaadói oldal legitimitása csak anynyiban kérdéses, hogy éppen azoknak a nemzetközi vállalatoknak az érdekképviseletei hiányoznak belőle, amelyek pedig a legtöbb munkavállalót foglalkoztatják Magyarországon. Ez a soha nem teljesen tisztázott legitimitású fórum ugyanakkor – mielőtt a Fidesz-vezette kormányzat lényegében jegelte volna működését – többször felülírta a megkérdőjelezhetetlen legitimitású országgyűlés törvényalkotási jogkörét. A múltban éppen az Érdekegyeztető Tanácsban tető alá hozott megállapodások miatt kényszerültek rá a kormányzatok számtalanszor arra, hogy a parlamentnek már benyújtott és tárgyalásba vett költségvetési törvényjavaslatokat, vagy azzal szervesen összefüggő jogszabálytervezeteket módosítsák – gyakorta kifejezetten az annak alapjául szolgáló gazdaságpolitikai vonal ellenében. Most is fenyeget ilyen veszély, különösen a bér- és jövedelempolitika tekintetében. A munkavállalói oldal világosan megfogalmazta ugyanis azt az elvárását, hogy a magyarországi béreket mielőbb zárkóztassák fel az Európai Unió átlagos szintjére. Ha ez az elvárás rövid lejáratra megvalósulna, teljességgel aláásná számos, ma kulcsfontosságú ágazat versenyképességét. A kormányzat 2003-tól már az ideinél szigorúbb jövedelempolitikát tervez, s a bruttó bérek lassúbb növelését tűzi maga elé célul. Ám a dinamikus adócsökkentés a tervek szerint érzékelhető reáljövedelem-emelkedést eredményezne inflációs nyomás nélkül. Kérdés, a szakszervezeti képviselők partnerek lesznek-e egy ilyen gazdaságpolitikához, s ha igen – vannak erre utaló jelek -, akkor képesek-e ezt a komplex közgazdaságtani összefüggést tagságukkal is elfogadtatni. Amennyiben a háromoldalú egyeztetések eredménye ésszerű kompromisszumokat hoz, az ékesen bizonyítani fogja, hogy minden kockázata és mellékhatása ellenére érdemes volt vállalni az érdekegyeztetés megújítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik