Gazdaság

Kisiklásnak egyáltalán nem

lehet tekinteni a múlt csütörtöki “spontán” tüntetéseket. Bár az ellenzék is törvénytelennek minősítette a főváros közlekedését órákra megbénító megmozdulást#<# - sőt a demonstrációért egy érdekes logikai ugrással a kormányt tette felelőssé -, nehéz volt nem észrevenni, hogy az utcára kivonult "polgárok" élvezik a Fidesz szimpátiáját. Hogyne élvezték volna, hiszen a tüntetők között fel-felbukkanó prominens jobboldaliak nemrég még az ellenzékiséget elfogadni nem akaró párt nagygyűlésein vállaltak szerepet. El kell azonban hinnünk a Fidesznek, hogy nem vett részt a tüntetések megszervezésében. Közvetlenül valószínűleg nem is, de aligha kétséges, hogy a július 4-i demonstráció az egy hónapja leköszönt miniszterelnök által életre hívott polgári körök első szárnypróbálgatása volt. Túlfűtött fantáziára van ahhoz szükség, hogy a jelenlegi ellenzék prominens politikusait transzparenspingálással és titkos gyülekezőhelyek kiválasztásával gyanúsítsuk. Ám átvitt értelemben mindenképpen a Fidesz adta a tüntetők kezébe a táblákat, hiszen hetek óta tartja napirenden a szavazatok újraszámlálásának igényét, és ezzel indokolatlanul fűti az indulatokat az ország lakosságának abban a felében, amelyik a parlamenti patkó ellenzéki oldalára került pártokra adták le szavazataikat. Magyarországon nincs kormányválság, vagy bizalmi krízis, s egyáltalán nem lehet forradalmi helyzetről beszélni. Éppen ezért politikai felelőtlenség, még indirekt módon is, az utcára vinni az embereket. Sokkal inkább beszélhetünk – és erről igenis beszélni kell – olyan gazdasági helyzetről, amely válsággal fenyeget. Ebben a szituációban kormányra és ellenzékre egyaránt komoly felelősség hárul. A makrogazdasági pálya uniós konvergenciájának szavatolása mellett ismét fel lehetne gyorsítani a privatizációt, és hozzá kellene végre látni a teljesen lerongyolódott egészségügyi szektor rendbetételéhez. Ez utóbbi nem csak szociális szempontból, de a piacgazdasági intézmények fejlesztését, a tőkepiac újjáélesztését szem előtt tartva is kívánatos lenne. Nem kétséges ugyanakkor, hogy ilyen nagyszabású program végrehajtása elképzelhetetlen a szinte teljes politikai elit konszenzusa nélkül. Tennivaló akad bőven. A szavazatok újraszámolása azonban nem tartozik ebbe a kategóriába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik