Egyre népszerűbbek azok a többnapos találkozók, ahol a gasztronómia és a hagyományos rock vagy blues muzsika hívei töltik együtt kötetlen jó hangulatban az időt. #<#A sátras-táborozós rendezvények sorát az idén a Harley-Davidson-hívők alsóőrsi happeningje nyitotta, de máris követi őket egy másik vidéki bulizós esemény, a július 5-7-én immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztivál. A szervezők képviseletében Naszály György elmondta a Figyelő Plusznak, hogy az idén támogatóik jóvoltából igazi világsztárokat sikerült megnyerni a Paksi Atomerőmű sportcsarnokában történő fellépésre – itt lesz Mick Abrahams, a Jethro Tull első gitárosa saját zenekarával, valamint az Animals II., a hatvanas-hetvenes évek sikercsapatának utóda, akik három eredeti taggal lépnek fel. A blues, a jazz és a rock kedvelői más külföldi előadók mellett ismert hazai zenekarok és előadók produkcióját is élvezhetik: a több tízezres tömegnek muzsikál majd többek között Tátrai Tibor, Török Ádám, Deák Bill Gyula, Takáts Tamás, Ferenczi György, a Kormorán, s nem hiányozhat a sorból a Magyar Atom sem. A jó hangulat fokozásáról a Borbarátok Országos Találkozójának résztvevői gondoskodnak: a találkozóra a magyar történelmi borvidékek legjobb pincészetei – Tiffán, Gere, Takler, Hétszőlő, Szent Orbán, Weninger, Légli – fogadták el a meghívást. Ezúttal is lesz főzőverseny, nevezni halászlével, illetve más, bográcsban, szabad tűzön készült étellel lehet.
- 09:49 Többeket váratlan utazásra vitt Katz Dávid
- 09:43 Félmillió forintot nyúltak le egy magatehetetlen nőtől a sürgősségin
- 09:41 Lábas Viki: A Margaret Island lezárása egy teljes identitásválságot jelentett nekem
- 09:39 Elvehetik Lázár Jánostól a Mezőhegyesi Ménesbirtokot is, megszólalt az agrárminiszter
- 09:37 Kezdetüket veszik a magyar-ukrán egyeztetések a kárpátaljai kisebbség jogainak biztosításáról
- 09:24 James Bondként ábrázolta a Fehér Ház hivatalos közösségi oldala Trumpot egy fotón
- 09:03 5,5 millióra büntették Pócsot, amiért megperzselt disznóra írta Ruszin-Szendi nevét
- 08:56 Magyar Péter Sulyok Tamás le nem mondásáról: Megérkezett a maffiafőnöktől az ukáz, hogy maradnia kell
- 08:55 „Úgy gondoljuk jónak, ha nem maradok” – távozik Paksról a válogatott csatár
- 08:54 Molnár Áron: Birtokunkban van egy bizonyíték az eddigi legsúlyosabb tiltott kampányfinanszírozásról
- 08:51 Török Gábor: Sulyok Tamás továbbra is félreérti szerepét
- 08:46 „Novák Előd beszélni meg rágózni nem tud egyszerre” – Majkát is felháborította a Mi Hazánk kivonulása
- 08:18 Krausz Ferenc levelet írt Magyar Péternek a 261 milliárdos szerződésbontás ügyében
- 08:14 „Sikerült a holdra szállásunk” – kisvárosi tündérmese Németországban, története során először jutott élvonalba az Elversberg
- 08:57 Sérült, fehér mókust találtak Papkeszin, állatmentők gyógyítják
- 18:38 Stana Alexandra az első gyerekével várandós
- 08:18 Krausz Ferenc levelet írt Magyar Péternek a 261 milliárdos szerződésbontás ügyében
- 21:49 Egy idahói repülőbemutatón ütközött két F-18-as, összeakadva csapódtak a földbe
- 20:05 Nem csak az esemény utáni tabletta segíthet, ha kiszakad az óvszer
- 06:40 Hegedűs Zsolt a hantavírusról: Ez nem COVID 2.0
- 06:07 Győzteseket hirdettek az Exatlon Hungary 5. évadában
- 08:00 HVG: Varju László is pályázik a DK elnöki posztjára
- 08:54 Molnár Áron: Birtokunkban van egy bizonyíték az eddigi legsúlyosabb tiltott kampányfinanszírozásról
- 16:49 Brutális balesetek a MotoGP Katalán Nagydíján
- 08:56 Magyar Péter Sulyok Tamás le nem mondásáról: Megérkezett a maffiafőnöktől az ukáz, hogy maradnia kell
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
