Gazdaság

Több új lakás

Több új lakás 1Az első negyedévben 20 százalékkal több lakást adtak át, és 6 százalékkal több engedélyt adtak ki új lakás építésére, mint egy évvel korábban #<# - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedésben kulcsszerepet játszottak a vállalkozók, hiszen egy éve 19, az idén viszont már 26 százalékkal részesednek a lakásépítésekből, bár az építtetők kétharmada még mindig magánszemély. A vállalkozások térhódításával párhuzamosan csökken a saját használatra épülő lakások súlya. A közel 5 ezer új lakás átlagos nagysága 96 négyzetméter, némi csökkenést mutat. A fővárosban 47 százalékkal, a többi városban 24 százalékkal nőtt, a községekben viszont stagnált az új lakások száma. Több új lakás 2Országszerte több mint 9 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki az első negyedévben. Az engedélyek már csak a megyei jogú városokban jelzik az építési kedv további növekedését, minden más településtípusban kevesebb hozzájárulást adtak ki a hatóságok.

Miközben lanyhul a lakásépítési kedv, erősödik a hajlandóság a nem lakáscélú épületek készítésére. Az első negyedévben egynegyeddel több ilyen engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban, ráadásul ezek 70 százalékkal nagyobb alapterületre szólnak. Elsősorban a szálláshely-szolgáltatásban és vendéglátásban, valamint a mezőgazdaságban kezdődnek új építkezések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik