Gazdaság

Interjú az EBRD elnökével – Ügyfélkereső

Jean Lemierre elnök büszke rá, hogy a piac lassacskán kiszorítja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (EBRD) régiónkból.

Közép-Európa gazdaságainak többsége ma már elég érett ahhoz, hogy az EBRD helyett más, kedvezőbb feltételeket kínáló hitelforrásokat vegyen igénybe egy-egy nagyberuházásnál. Hogyan hat ez a bank hoszszú távú regionális stratégiájára?

– Egyetértek, hatalmas fejlődésen ment át a térség az elmúlt években, s vannak a gazdaságnak olyan részei, ahol nincs többé szükség ránk. Nagyon büszkék vagyunk erre a fejleményre, s ebből következően arra, hogy ma már a szokványos finaszírozási keretek között működnek ezek a területek. Sok helyen azonban továbbra is nélkülözhetetlenek vagyunk. Ilyen például a regionális fejlesztés, ilyenek a kis- és középvállalkozások vagy akár az önkormányzatok. Az utóbbiak közül a nagyobbaknak ma már ritkán okoz gondot, hogy a különböző kereskedelmi bankokkal megalkudjanak, de a kisebbekre ez még nem igaz. Éppen ezért a továbbiakban szorosan együtt akarunk működni a magyarországi bankokkal, hogy a kockázatokat a mi segítségünkkel csökkentve járuljanak hozzá azoknak a szektoroknak a fejlődéséhez, amelyek számára a piac még nem nyújt finanszírozási forrásokat.

Interjú az EBRD elnökével – Ügyfélkereső 1– Ez a fejlődés egyben azt is jelenti, hogy az EBRD figyelme fokozatosan a Közép-Európától keletre fekvő országok felé fordul?

– Erről nincs szó. Mi elkötelezettek vagyunk Közép-Európa iránt, és hogy a térség gazdaságai végérvényesen versenyképessé váljanak az Európai Unió tagországaival. Éppen ezért a jövőben is fenn fogjuk tartani aktivitásunk jelenlegi szintjét a térségben. Közben másutt fokozzuk a szerepvállalásunkat. Ilyen értelemben igaz: tettenérhető némi hangsúlyeltolódás az EBRD-ben Kelet-Európa irányába. Ám mindaddig itt maradunk a térségben, amíg szükség van ránk.

– És miért van az EBRD-nek szüksége Közép-Európára? Ennek a régiónak a stabilitása ellensúlyozza a másutt meglévő kockázatokat?

– Nem, a mi mandátumunk nem erről szól. Azért vagyunk jelen a térségben, mert még szükség van ránk. Mi állami pénzekből működő, felkészült pénzügyi intézmény vagyunk, sosem akartunk versenyezni a magánszférával, s ma sem akarjuk ezt. Ha valamely területen nincs ránk szükség tovább, ott örömmel átengedjük a terepet. Azokból a szektorokból viszont súlyos hiba lenne máris kivonulnunk, amelyekben még szerep jut az EBRD-nek.

– Miután Magyarország uniós csatlakozása egyre közelebb kerül, felmerül a kérdés, miként alakul az EBRD és az Európai Beruházási Bank (EIB) mint uniós pénzintézet közötti együttműködés, munkamegosztás?

– A két intézmény között igen jó a kapcsolat. Több projekten közösen dolgozunk, de alapvetően nem egymással versengve, hanem éppen egymást kiegészítve, különböző területeken vállalunk szerepet, azért, hogy az uniós csatlakozás teljes siker legyen.

– Ez azt jelenti, hogy az EBRD Közép-Európában fokozatosan átadja a feladatokat az EIB-nek? Másként fogalmazva, a dolgok jelenlegi állása szerint az EBRD az uniós csatlakozás után is jelen lesz a régióban?

– Ezt majd a piac dönti el. A mi feladatunk az, hogy ott lépjünk közbe, ahol erre szükség van, ahol a piac még nem képes vállalni a kockázatokat, nem tudja kielégíteni a felmerülő igényeket. Ha a kereskedelmi bankok már a gazdaság egészét hajlandók finanszírozni, a mi szerepünk befejeződött. Az uniós tagság természetesen nagymértékben megnöveli majd a bankok bizalmát Magyarország és a térség iránt, de azt, hogy mindezek alapján meddig és milyen mértékben lesz ránk szükség, ma nem tudnám megmondani. Hosszú távú stratégiánk kulcsszava ma az elérhetőség. Nem akarjuk rákényszeríteni magunkat a piacra – a mi mandátumunk az EIB-ével ellentétben nem örökre szól -, ellenkezőleg, a piac számára akarjuk előkészíteni a terepet. Amikor a szereplők úgy vélik, hogy képesek finanszírozni a kis- és középvállalkozásokat vagy a kis helyi önkormányzatokat, képesek vállalni az ezzel járó kockázatokat, mi nagyon büszkék leszünk rá, hogy távozhatunk Magyarországról. Ez ugyanis azt jelzi majd, hogy a magyar átalakulás teljes sikerrel zárult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik