Az ultrahang használata a gyógyászatban sokéves múltra tekint vissza#<#, az erős rezgéseket a képalkotó diagnosztikai eljárásokon kívül például vesekő ellen is bevetik. A Harvard Medical School kutatóorvosai most először tumorok szétzúzására alkalmazzák a technológiát. Kísérleteikben a tudósok agydaganatokat próbálnak elpusztítani az ultrahanggal, ez pedig azért érdekes, mert a koponyán belül egészen mostanáig még senkinek sem sikerült a nagyfrekvenciájú hanghullámokat pontosan fókuszálni. A koponyacsontok ugyanis általában szétszórják a rezgéseket, így azok ereje mérséklődik, zúzó hatásuk gyöngül. Az ultrahang ilyenkor nemcsak a célzott szöveteket, hanem más területeket is felmelegít, és azokat is roncsolhatja. Ezeket a problémákat egy speciális sisakkal küszöbölték ki a kutatók: ez egy szoftver utasítása alapján sugározza a hanghullámokat a koponyába, méghozzá úgy, hogy a visz-szaverődő és elnyelt rezgések éppen ott erősítsék fel egymást, ahol arra szükség van, vagyis a daganat középpontjában. A pontos dózis kiszámításához az agyról készült komputertomográfos (CT) felvételeket használják. A kísérleteket egyelőre egy különleges, az agyszövetet utánzó zselével feltöltött műfejben végezték, hamarosan azonban humán klinikai teszteken folytatják. A kidolgozott technológiát elsősorban olyan agydaganatok ellen akarják majd bevetni, amelyek feltárásához ma még sebészeti beavatkozásra van szükség.
- 09:23 Ariana Grande a Fehér Háznak: Ne használjátok a zeném ehhez a barbár, embertelen, kegyetlen hülyeséghez
- 09:23 Hídfőnek hajtott egy kamion, lezárták az M3-as autópályát Budapest felé
- 09:18 NVB: Nem lehet kérdés a közvetlen elnökválasztás
- 09:06 Tápai Szabina búcsút intett a szőke hajnak
- 09:04 Öt új államtitkárral indul az Élő Környezetért Felelős Minisztérium
- 08:46 A Metallica tagjai Pokolgép számmal kedveskedtek a magyar rajongóknak a budapesti koncerten
- 08:45 Kapitány István: külső szakértők vizsgálják az exportintézményeket
- 08:32 Egy héten belül négy gyermek került be a Heim Pál kórházba gombelem-lenyelés miatt
- 08:20 Moldáv kisbusz és kamionos balesetezett az M1-esen, nyolc felnőtt férfi halt meg
- 08:20 30 év börtönre ítélték a volt dél-koreai elnököt
- 08:16 Figyelmeztet a BM: hamarosan érvényüket vesztik ezek a személyazonosító igazolványok
- 08:11 „Azt nyilatkozta, hogy ez az ő vébéje lesz” – Mexikó hőse egy életmentő műtéttől jutott el az első vb-gólig
- 07:40 Magyar Péter: Őszinte részvétemet fejezem ki az M1-esen történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának
- 07:19 Dróntámadás: 1200 kilométerre az ukrán határtól lángoltak orosz petrolkémiai üzemek
- 08:58 Újabb medveészlelés Magyarországon, két hét alatt ez már a hatodik
- 06:00 Kiváló üzlet reformátusoknak olcsó mobilszolgáltatást eladni: félmilliárdos osztalék jött ki belőle
- 18:15 Kapitány István frissítette a vagyonnyilatkozatát, mert kimaradt egy balatoni nyaraló
- 04:10 Így halt meg a kommandós, aki elrabolta Horthy fiát
- 21:29 Lemondott Pásztó polgármestere
- 05:45 Retro vb-kvíz: Mennyire emlékszel az 1986-os világbajnokságra?
- 19:01 Orbán kalapáccsal állt bele a NENYI-háborúba
- 20:30 Két gól és történelmi három piros lap a focivébé nyitómeccsén
- 16:20 „Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
- 06:25 Eltűnt egy 23 éves etióp nő Budapesten
- 05:56 Sokkal jobban játszott Dél-Korea, de nagyon nehezen nyert a csehek ellen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
