Ha minden jól megy, hamarosan nem lesz többé lyukas fogunk: amerikai genetikusok olyan szájsprayt fejlesztettek ki, amelyet egyetlen egyszer használva végleg megszűnik a fogszuvasodás.#<# A fogakat egy, a szájban élő baktérium, a Streptococcus mutans lyukasztja ki; ez a fogak közé szorult ételmaradványokból és lepedékből savakat állít elő, amelyek lassan szétmarják a zománcot. A University of Florida mikrobiológusai úgy gondolták, legeredményesebben akkor előzhető meg a szuvasodás, ha a közvetlen okot – a savat – iktatják ki. Erre 25 év kutatómunka után a legmegfelelőbb eszköznek a génsebészet módszerét találták: egy speciális beavatkozással úgy módosították a mikrobák örökítőanyagát, hogy azok többé nem termelnek savat sejtjeikben. A módosított baktériumtörzs táptalajon jól szaporodik, egyben stabilnak is tűnik, mivel több száz generáció után sem veszítette el előnyös tulajdonságát. Patkányokban már bizonyított is: a kutatók a mikrobákat oldatban tárolták és laboratóriumi patkányok előzetesen fertőtlenített szájüregébe fecskendezték. Ennek eredményeképp a baktériumok napok alatt kolonizálták a gazdaszervezetet és kiszorították a savtermelő törzset, megszüntetve így a fogak romlását. A tudósok tervei szerint a humán klinikai próbákra még az idén sor kerül.
- 20:48 Horváth Éva hazaköltözött, fiai továbbra is Balin járnak iskolába
- 20:40 Buda Péter lesz a kormány nemzetbiztonsági szakmai vezetője
- 20:30 Vb-nyitómeccs: Mexikó – Dél-Afrika (élő)
- 20:22 Áramütést szenvedett egy gyerek, aki egy vasúti szerelvényre mászott fel Várpalotán
- 19:59 Megjelent a mohácsi Duna-hídról szóló kormányhatározat
- 19:52 Vége van, kicsi: Lengyel Tamás ismét kormányinfót tart, most Paulina új klipjében
- 19:44 Tarr Zoltán bejelentette: teljesen újragondolják a könyvpiacot
- 19:03 Lemondott a Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész
- 19:01 Orbán kalapáccsal állt bele a NENYI-háborúba
- 18:39 Sokan nem tudják, mit jelent: ezért lepik el a hangyák a konyhakerti növényeket
- 18:25 A Tisza több mint 2 milliárd forintot költött a választási kampányra
- 18:23 Kiürítették a Pentagont
- 18:17 Foci-vb: az egekbe szöktek az árak, a német játékosok fizetik a drukkerek utazását
- 18:15 Kapitány István frissítette a vagyonnyilatkozatát, mert kimaradt egy balatoni nyaraló
- 18:03 Török Gábor: Magyar jutalomjátékának indult Sulyok lemondatása, de egyre neccesebb
- 15:27 Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordul; Magyar Péter: Ez már szánalom kategória
- 12:39 Matolcsy György 170 millió forinttal távozott a jegybankból – belső vizsgálat indult
- 13:59 Hegedűs Zsolt válaszolt Takács Péternek: Mi nem az Orbán–Pintér–Takács programját követjük, mert az a hazugságok programja volt
- 12:19 Bejelentést tett a Tisza szabolcsi képviselője, Hankóék 400 milliót lapátoltak ki csak egy megyében fideszes egyesületeknek
- 09:40 Kapitány István leváltotta az MFB-vezért, és új elnök-vezérigazgatót nevezett ki
- 07:59 Krausz Ferenc valójában sokkal nagyobb értékű, ezermilliárdos megállapodást írt alá Hankóval
- 12:34 Takács Péter reagált Magyar Péter bejelentésére: „Egy kórházi klímarendszer nem olyan, mint a háztartási”
- 15:57 Elkezdődött az El Niño
- 16:31 A Fidesz és a KDNP tiltakozik a Nemzeti hitvallás közintézményekből történő eltávolítása ellen
- 11:05 Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát az apja ellen folyó perben – letartóztatása után még egyszer lebukott az exrendőr
