az a bírósági ítélet, amely parlamenti fölszólalásáért marasztalt el, jogerősen, egy parlamenti képviselőt.#<# Mi, újságírók is érintve vagyunk: a szólásszabadság annál is mélyebbre süllyedt, mint amilyen szintre a Magyar Hírlapot sújtó elhíresült ítélet juttatta, egy korrekt, ám a befolyásos Schmidt Máriára nézvést kellemetlen tudósítás miatt. A csorbát ezúttal Demeter Ervin titkosszolgálati miniszter sérelme okán látták szükségesnek kiköszörülni. Keller László (MSZP) 2000 végén kérte számon a kormányfőtől a kisgazdák szerinte „hungarista” kapcsolatait, majd megkockáztatta, hogy ezek kivizsgálásának elmaradásában „…esetleg közrejátszik az, hogy éppen az ön miniszterének, felelős miniszterének az édesapja annak a hungarista mozgalomnak a tagja, amelyre én utaltam”. A bíróság eleve leválasztotta az ügyről az édesapát, Hajdú Demeter Dénest érintő állítólagos sérelmet, és csupán annyit állapított meg: önmagában is személyiségi jogot sért az a – mégoly burkolt – tényállítás, amely szerint Demeter szánt szándékkal nem tett volna eleget hivatalából eredő feladatának. A honatya nyilatkozatát képviselőként, az országgyűlésben tette – így a bíróság indoklása -, ám felelős a médiában megjelentekért is, hiszen számítania kellett arra, hogy szavait ismerteti a sajtó. A Pest Megyei Bíróság ekképpen a szabadosság, a szenzációhajhászás vészes terepének állította be a médiát. És ami még szomorúbb: súlyosan korlátozta egy közszereplő személy, egy miniszter bírálatának lehetőségét. Hiszen nem a miniszter személyes érintettsége volt itt a kérdés – a jobbos sajtóban rendszeresen szereplő édesapa ügyét leválasztották -, sőt az államtitok miatt azt sem firtatták a bíróságon, vajon Demeter tényleg vizsgálta-e a kisgazdák gyanított nexusait. Kellert azért marasztalták el és kötelezték sajtó-helyreigazításra, valamint 700 ezer forint kártérítésre, mert nem felelt meg a rá háramló bizonyítási kötelezettségnek. Pofon a demokráciának: a miniszter a bíróságra szaladhat, a bíróság pedig igazságot szolgáltathat rá nem tartozó afférokban. Holott az, hogy mit csinál – vagy mit nem csinál – egy politikus, nem személyiségi ügy, hanem közügy.
