nincs abban, ha egy cég vezetője távozik: business as usual, menedzsersors.#<# Magáncégek vezetésében viszonylag ritka a változás, az állami vállalatok élén ennél gyakoribb: jó esetben csak a kormányzati ciklusokhoz kötődik, még ha ez a ciklikusság nem is mindig tesz jót az adott vállalat működésének. Horváth Pál, a PanTelt alapítása óta vezető vezérigazgató február 15-én közös megegyezéssel távozott az alternatív távközlési cég éléről. Utódja az a Törő Csaba, aki már tavaly óta szintén vezérigazgató ugyanannál a cégnél. Bár a váltásra jogilag tényleg a múlt héten került sor, azt tavaly május, a második vezérigazgató kinevezése óta tudni lehetett, hogy egy éra lezárul a PanTelnél. Most már azt is tudjuk, hogy elkezdődött egy új korszak. A PanTel esete azonban korántsem nevezhető egyedinek, más magyar nagyvállalatok is hasonló cipőben járnak. Jó egy esztendeje a Mol vezérigazgatója fölé-mellé is kineveztek egy elnök-vezérigazgatót. Bár az olajvállalatnál világosan kettéválasztották a funkciókat – az operatív feladatokat a vezérigazgató, a stratégiai és lobbitevékenységet az elnök-vezérigazgató látja el, s látszólag teljes az összhang -, kívülről nézve még így sem indokolja semmi a pozícióduplázást. Persze nyilván mindennek jó oka van, amelyet a meghatározó tulajdonosok és a menedzsment ismer, ám a külső szemlélő számára ezek az indokok rejtve maradtak. A Malévnál viszont az elmúlt években nem akadt olyan vezető, aki alatt egy évig kitartott volna a vezérigazgatói szék. Ezek a példák – néhány más, itt nem felsorolt esettel együtt – arra engednek következtetni, hogy a cégvilág sem mindig a lehető legracionálisabban működik. Minél inkább állami, annál kevésbé. Pedig a vezetők személyével kapcsolatos kényes döntések megfelelő időzítése versenyelőnyt nyújthat egy cég számára, ám ha túl sokáig marad a bizonytalanság, az károsan befolyásolja az üzleti eredményeket is. Éppen ezért akkor dönt helyesen a tulajdonos, ha nem vár addig, amíg a folyosói beszélgetések első számú témájává lép elő a vezérigazgatói poszt sorsa, amíg a titkárnők már fogadásokat kötnek a hivatalsegédekkel a távozás időpontját illetően.
- 13:01 Egy 33 nő szállította a nehéz sorsú gyermekeket a 70 éves cukros bácsinak
- 12:56 Deutsch-Lazsányi Erika lemondott a ritmikus gimnasztika szövetségben betöltött pozíciójáról
- 12:54 Két hónapig kórházban tartották az újszülött kislányt, mert „haza nem adhatóvá” nyilvánította őt a gyámhatóság
- 12:31 Elárverezik a 2023-ban bajnok Ordabaszit
- 12:17 Orbán távozása után lesújthat az EU-s szankció Kirill pátriárkára is
- 12:10 Krausz Gábor felidézte, mikor szeretett bele Mikes Annába
- 12:01 BYD-környezetkárosítási ügy – a gyanú szerint benzol tartalmú földet rakodhattak le
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 11:46 A buli, amire 22 évet kellett várni – a klublegenda is az utcán ünnepelte az Arsenal bajnoki címét
- 11:40 Vitézy Dávid: Május 30-tól újra járnak a vonatok Ajka és Veszprém között, többéves kálvária után
- 11:24 A magyar dolgozók többsége úgy érzi, egyre kevesebbet ér a fizetése
- 11:12 Nicolas Winding Refn: Fél órán át halott voltam, aztán áramütéssel visszahoztak az életbe
- 11:02 Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
- 10:58 „Nem tudtam reálisan gondolkozni, ezért vágtam le az ujját” – az újpesti gyilkos megindokolta, miért csonkította meg a felesége holttestét
- 10:58 Változtat a Google, mindenkit érint: megszűnik a webes keresés eddig ismert formája
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 06:30 A Revolut már küldi az áthelyezési leveleket a magyar ügyfeleknek, ezt válaszolják rá a hazai bankok
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 10:09 Megszűnt a torlódás az M0-ás autóúton, ám több másik autópályán továbbra is lassú a haladás
- 09:38 Csintalan Sándor: Novák Katalin átnyúlt Varga Judit feje felett
- 10:33 Madárral való ütközés miatt gépcserét rendeltek el Kapitány István varsói repülőútja előtt
- 10:58 Bochkor Gábor: Nem venném észre, ha a számlámról csak úgy eltűnne tíz- vagy százezer forint
- 09:28 Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem azt ki, hogy Rossi ilyen stílusban beszéljen rólam
- 07:47 Videó: letarolta egy ház kertjét egy taxi Pesterzsébeten
- 11:02 Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
