Magyarországnak, hogy mielőbb az Európai Unió tagjává váljon.#<# Ez akkor is így van, ha rövidlátó pártpolitikai és rosszul értelmezett "nemzeti érdekből" most a magyar politikai spektrum szinte minden árnyalata olyan hangokat hallat, amelyek a brüsszeli támogatások nagyságától tennék függővé: elfogadja-e hazánk a 2004-2005-re felkínált tagságot. A brüsszeli bizottság javaslata – mint arról e lapszámunkban részletesen beszámolunk – valójában egyáltalán nem olyan kedvezőtlen Magyarországra nézve, mint azt sokan gondolják. Még ha a bizottság mostani, az uniós közös álláspontig bizonyára rövidebb-hosszabb utat bejáró javaslatát vesszük is alapul, Magyarország bőségesen (évi mintegy 1,0-1,5 milliárd euró erejéig) nettó haszonélvezője lesz az uniós kasszának. Amúgy sem az ingyen pénz az EU-tagság legfontosabb hozadéka. Az integráció egyfajta modernizációs horgony, amely a politikai kultúrától kezdve a környezetvédelmen és az infrastruktúra fejlesztésén keresztül a fiskális politikáig korszerűsíti, a világgazdasági főáramhoz kapcsolja Magyarországot. A mainál átláthatóbbá teszi például az állami büdzsét. Amennyire egyértelmű tehát, hogy a mielőbbi uniós tagság érdeke az országnak, annyira kétséges: vajon érdemes-e ugyanígy sietni az eurózónához való csatlakozással. Alighanem igaza van a tavaly tavaszi leköszönése után a múlt héten először a nyilvánosság elé lépett Surányi György volt jegybankelnöknek, aki szerint a monetáris uniós tagsághoz szükséges inflációcsökkentés túlzott erőltetése súlyos növekedési áldozattal járhat. A gazdaságban az utóbbi időszakban történt kormányzati beavatkozások ráadásul lefojtott inflációs nyomást idéztek elő, s ez az uniós csatlakozás után alaposan megnehezíti majd, hogy az inflációt az elvárt 2 százalék körüli szintre szorítsuk le. A közös valuta bevezetését követően továbbá igen szigorú fiskális politikát kell folytatni – az euróövezetben az íreknek szóló tavalyi intő után most Németország kapott rovót Brüsszeltől a túl magas államháztartási hiány miatt -, ami az elengedhetetlen strukturális reformokat és az infrastruktúra fejlesztését 2006-ban, az eurócsatlakozás politikailag legkorábbi időpontjában még szükségtelen korlátok közé szorítaná. Az adomány keveslése és az euróálmok kergetése helyett a nemzeti érdeket valójában az uniós tagsághoz szükséges kritériumok mielőbbi teljesítése szolgálná.
