a fizetési mérleg: a teljes tavalyi évi hiány lett félmilliárd euró, holott az előző három évben önmagában az utolsó hónap ekkora deficitet hozott.#<# Az előrejelzőket láthatóan meglepte, hogy elmaradt a decemberi osztalékkivonás, amely három éve, az orosz válság utózöngéjeként rázta meg a pénzpiacokat, "tartalékzárolásra" késztetve a kormányt. Valójában azonban az osztalékkivonás az idén - akárcsak már 2000-ben is - az év közepére koncentrálódott, miközben a kivont jövedelmek nagysága tovább nőtt. A másik meglepetés a jó áruforgalmi mérleg, de már ez sem igazán meghökkentő, miután a jelenséget hetekig elemezték. A kérdés valahogy így hangzott: az exportpiacok gyengélkednek, miközben az erős forintnak és a gyorsulva gyarapodó béreknek „a tankönyv szerint” az import növekedését kellene serkenteniük – hogyan lehetséges, hogy az áruforgalmi mérleg mégis javul? Az egyik közkeletűvé vált válasz erre az energiaárak s velük az energiaimport csökkenése, a másik pedig az, hogy a dekonjunktúra hatására a vállalkozások visszafogják a készletfölhalmozást, a beruházást, így a behozatal növekedési üteme nagyobb mértékben esett vissza, mint ahogyan a kivitel lassult. Ha így van, akkor ciklikus jelenséggel állunk szemben: a konjunktúra – év végére várt – föllendülésével ismét a mérleg romlásának nézhetünk elébe. Más szóval, ha korlátok közé szorítva is, de tovább él az egyensúly kontra növekedés szindróma, a növekedés és a fizetési mérleg egymás rovására változik, és ez nem is baj, amíg a befektetőknek sincs kifogásuk ellene. Sajnos, számolnunk kell azonban egy másik, a konjunktúra ingadozását keresztező hatással: ezt pedig választási ciklusnak hívják. A népszerű intézkedések nagy része még a beteljesülés állapotában van. A költségvetési szférában tavaly megkezdett béremelés folytatódik, és csak most fog megjelenni igazából többletkeresletként; a Széchenyi Terv pályázataira is csak most fizetik ki a pénzt. A választási ciklus teremtette keresleti hatás késleltetve, a konjunkturális importkereslettel együtt jelentkezhet.
- 12:31 Elárverezik a 2023-ban bajnok Ordabaszit
- 12:17 Orbán távozása után lesújthat az EU-s szankció Kirill pátriárkára is
- 12:10 Krausz Gábor felidézte, mikor szeretett bele Mikes Annába
- 12:01 BYD-környezetkárosítási ügy – a gyanú szerint benzol tartalmú földet rakodhattak le
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 11:46 A buli, amire 22 évet kellett várni – a klublegenda is az utcán ünnepelte az Arsenal bajnoki címét
- 11:40 Vitézy Dávid: Május 30-tól újra járnak a vonatok Ajka és Veszprém között, többéves kálvária után
- 11:24 A magyar dolgozók többsége úgy érzi, egyre kevesebbet ér a fizetése
- 11:12 Nicolas Winding Refn: Fél órán át halott voltam, aztán áramütéssel visszahoztak az életbe
- 11:02 Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
- 10:58 „Nem tudtam reálisan gondolkozni, ezért vágtam le az ujját” – az újpesti gyilkos megindokolta, miért csonkította meg a felesége holttestét
- 10:58 Változtat a Google, mindenkit érint: megszűnik a webes keresés eddig ismert formája
- 10:58 Bochkor Gábor: Nem venném észre, ha a számlámról csak úgy eltűnne tíz- vagy százezer forint
- 10:52 Sztrájkkészültség: az Ikea dolgozói nem elégedettek a béremeléssel, ilyen kitűző viselésével demonstrálnak
- 10:33 Madárral való ütközés miatt gépcserét rendeltek el Kapitány István varsói repülőútja előtt
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
- 06:30 A Revolut már küldi az áthelyezési leveleket a magyar ügyfeleknek, ezt válaszolják rá a hazai bankok
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 10:09 Megszűnt a torlódás az M0-ás autóúton, ám több másik autópályán továbbra is lassú a haladás
- 09:38 Csintalan Sándor: Novák Katalin átnyúlt Varga Judit feje felett
- 09:28 Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem azt ki, hogy Rossi ilyen stílusban beszéljen rólam
- 10:33 Madárral való ütközés miatt gépcserét rendeltek el Kapitány István varsói repülőútja előtt
- 07:47 Videó: letarolta egy ház kertjét egy taxi Pesterzsébeten
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- 10:58 Bochkor Gábor: Nem venném észre, ha a számlámról csak úgy eltűnne tíz- vagy százezer forint
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
