Különböző állatfajok génjeit már korábban sikerült egyetlen egyedben összehozniuk kutatóknak#<#, most azonban növény-állat hibridet állítottak elő japán tudósok. A Kinki University genetikusai spenótgéneket ültettek be sertésembriókba. A furcsa teremtmény előállításának kísérleteit már évekkel ezelőtt elkezdték a tudósok. Miután sikeresen bejuttatták a spenót génjeit a disznók megtermékenyített petesejtjeibe, kidolgozták az embriók fölnevelésének biztonságos módszerét is; ehhez anyaállatok méhébe kellett visszaültetniük a petesejtet. A végeredmény nemrég született meg, néhány spenótgéneket hordozó transzgén kismalac formájában. A beültetett növényi gén, a fad2 egy olyan enzimet kódol, amely az állati zsírokat egészségesebb zsiradékká alakítja. A módosított sertések ezért a kutatók mérései szerint nem hajlamosak az elhízásra: a testükben található zsír mennyisége kevesebb, mint a hagyományos úton nemzett társaiké. A kísérleteket vezető Akira Iritani állítja, hogy így a sertéshús egészségesebb lett. Bár az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a génmódosított malacoknak csupán 1 százaléka éri meg a felnőttkort, a disznók gyors szaporodási üteme miatt feltehetően nem lesz gond egy spenótgént hordozó nagyobb létszámú konda előállítása. Azt azonban, hogy a transzgén disznók utódai is rendelkeznek a működő génnel, a japán genetikusoknak egyelőre nem sikerült igazolniuk. Az immár GM, vagyis genetikailag módosított élelmiszer biztonságának vizsgálatát azonban már elkezdték a tudósok. Így nem kizárt, hogy hamarosan spenótenzimet tartalmazó sertéshús kerül az üzletekbe.
- 07:24 Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
- 07:23 Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
- 07:04 Barber shopokban razziázott a NAV, nemhogy számlákat, adószámot is alig találtak valahol
- 07:02 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 „When I travel, I can talk to anybody!”– megnéztük, milyen, amikor egyszerre két nyelven folynak az órák
- 06:39 Borúsan indul a hét, egyre hűvösebb az idő
- 06:36 Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel
- 06:35 Nem a kéthengeres motor a legnagyobb baja ennek a használt Fiatnak
- 06:27 Magyar Péter gratulált Dömsödi Gábornak, majd beszólt a Fidesznek
- 06:14 Ma derülhet ki, ki lesz az NVVH három másik elnökhelyettese
- 07:00 Tájépítészmérnök árulta el, melyik szárazságtűrő fák 2026 nyertesei
- 06:00 Colmar: a francia város, ami olyan, mintha egy mesekönyv illusztrációja lenne
- 05:58 Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
- 05:00 Magyar rekord: a Tisza-partján üzemel az ország legrégebbi pizzériája
- 03:33 30 éves magyar rekord dőlt meg atlétikában
- 19:22 Kiütötte a City a Szoboszlai nélküli Liverpoolt
- 06:27 Magyar Péter gratulált Dömsödi Gábornak, majd beszólt a Fidesznek
- 16:57 3,2 milliárdból csináltak Győrben MCC-központot Orbánék, amely most visszakerült az államhoz és műemlékvédelmet kaphat
- 16:19 Szoboszlai kimaradt a meccskeretből, nem játszik a City elleni rangadón
- 19:02 Szárazság után: eddig kell locsolni a kertet ősszel
- 20:25 Molnár Áronék filmje Méliès d’Or díjat nyert
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 18:48 Újabb fegyveres csapás érte a rijádi repteret
- 15:55 Molnár Áron szerint Széles Diána felvette a kesztyűt a valóság ellen a Tóth Gabi-ügyben
- 22:25 „Valószínűleg nem marad így, de azért most jól néz ki” – meglepetéscsapat vezeti a Bundesligát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
