Cukorral issza a kávét? Néhányat felhajthatott az elmúlt hat év során, amíg veszteséges cégből a legnagyobb hazai cukorbirodalommá fejlesztette a Magyar Cukor Rt.-t?
– Amióta leszoktam a dohányzásról, édesen iszom, s mivel nem készítek süteményeket, továbbá a befőzést is a páromra hagyom, ez az egyetlen módja, hogy meggyőződjem termékeink minőségéről. De félre a tréfával: valóban úgy gondolom, hogy a természetes cukor meghatározó élelmiszer marad. Az elmúlt évek során a Magyar Cukor Rt.-nél tehát azért dolgoztunk, hogy a hazai cukortermelést ne veszélyeztesse semmi. Ehhez pedig gazdaságossá kellett tenni a termelést, ami időnként fájó döntésekkel is együtt járt, de mint menedzser, igyekeztem a szükséges és a vállalható szűk határmezsgyéjét megtalálni.
– Leforrázta a tagjelölteket a brüsszeli bizottság pénzügyi terve a csatlakozók agrár- és vidékfejlesztési támogatásáról. Mint a mezőgazdasághoz közvetlenül kapcsolódó cég vezetője, amely ráadásul osztrák tulajdonban van, hogyan értékeli mindezt?
– Azt hiszem, pillanatnyilag mindkét fél taktikázik, hiszen a mezőgazdasági az egyik legnehezebb, legbonyolultabb fejezete a tárgyalásoknak, s mindenki igyekszik a lehető legjobb alkupozícióból indulni. A deklarációkból egyelőre még nem szabad hosszú távú következtetéseket levonni: ezek sokkal inkább szólnak itt is, ott is a közvéleménynek, mint az érdemi tárgyalásoknak. A cukorvertikum szabályozása egyébként az EU mezőgazdasági rendszerének egyik legjobban működő területe, ráadásul a teljes költségvetésnek csak egy kis részét teszi ki. Ezért bízom abban, hogy a cukortermelés részleteiben sikerül gyorsan megállapodni.
– Itthon hogy állnak a cukorpiac szabályozásával?
– Óriási előrelépésnek tartom, hogy a szaktárca – az összes szakmai résztvevő egyetértésével és közreműködésével – tavaly ősszel megalkotta a cukor-termékpálya szabályozásáról szóló rendeletet. Ez tartalmazza a termelési kvóták elosztásának módszerét és rengeteg szakmai részletet, amivel e téren nagy lépést tettünk az EU-csatlakozás felé. Néhány kérdésben persze folyik még a szakmaközi egyeztetés, de én bízom benne, hogy hamarosan sikerül megállapodni.
– Édes után keserű. Bush elnök a New Yorkban rendezett “davosi” fórum kapcsán terrorhullám veszélyére figyelmeztetett és felvetette a terrorellenes hadjárat esetleges kiterjesztését Irakkal és Iránnal szemben. Mivé fajulhat a terrorellenes harc?
– Magánemberként és élelmiszergyártóként is rossz érzéseim támadtak a terrorhullám miatt. Féltem a fiam, aki Stockholmban tanul, s aggódom, hogy meg lehet-e óvni az élelmiszereket akár a leggondosabb csomagolással is, hogy ne válhassanak elvakult, fanatikus terroristák aljas céljainak eszközeivé.
– Eközben nálunk sokan lelkileg már a magyar olimpiára készülnek. Aláírja a támogatói ívet?
– Magam is sportolok még ma is, persze, hogy örülnék az olimpiának, de mint üzletember tudom, micsoda gazdasági, politikai, pénzügyi feltételeknek kellene megfelelni egy ekkora gigaprojekt rendezésekor. Ez szerintem meghaladja a mai magyar realitásokat, miközben talán más, fontosabb célokra is összpontosíthatnánk.
– Van azért valaki, aki már meglátta az alagút végét. Szilágyi Zsoltra gondolok, szurkolt neki?
– Szurkoltam, és végtelenül örültem, amikor siker koronázta a mentőcsapatok erőfeszítéseit. Azt gondolom, hogy ez a sikeres mentés is jó példa arra, hogy Magyarországon igenis rengeteg olyan ember van, aki minden körülmények között nagyon komolyan veszi a munkáját, és mindent megtesz a sikerért. Azt a csapatmunkát, amit ebben az esetben láttunk, a közös erőfeszítéseket egy rendkívüli cél érdekében: nos, ezt mai életünk sok más területén is követendőnek tartom.
